Feldman Zsolt, az uniós tagállamok mezőgazdasággal és halászattal foglalkozó minisztereinek tanácskozását követő hétfő esti sajtótájékoztatóján elmondta: a miniszterek megvitatták, hogyan lehet az adminisztrációs terhek csökkentésének folyamatát a közeljövőre nézve valós tartalommal feltölteni.

Hirdetés

Mint mondta, a tanácsülés olyan megközelítéssel végződött, amely alapján a tagállamok a stratégiai tervek elfogadásának és módosításának gyorsítását, azok rugalmasabb kezelését kívánják előmozdítani.

Az európai mezőgazdaság piaci helyzetével összefüggésben az államtitkár elmondta: a tagállami beszámolók alapján a néhány hónappal ezelőttihez képest egy fokkal stabilabb a piaci helyzet, azonban a mezőgazdasági termeléshez szükséges inputköltségek magas szintje jelentősen rontja a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségét.

A helyzetre a természeti káresemények további negatív hatást gyakorolnak: Európa délkeleti részén az aszály, nyugati felén a gabonatermelést érintő túl sok csapadék és a jelenlegi árvíz – tette hozzá. A nemzetközi kereskedelmi kérdéseket illetően Feldman Zsolt szerint a tanácsülésen több tagállam aggodalmát fejezte ki a Kína által elindított, uniós tejtermékekre irányuló dömpingellenes vizsgálattal kapcsolatban, más országok pedig az Európai Unió és Ukrajna közötti szabadkereskedelmi megállapodás miatt, mivel ebben a tekintetben több tagállam termelői szembesülnek komolyabb piaci kihívással.

Korábban írtuk

Az Európai Unió mezőgazdaságának jövőjéről szóló stratégiai párbeszéd zárójelentéséről szólva elmondta: a tagállami miniszterek támogatták például azokat az elképzeléseket, amelyek a termelőt állítanák az értékláncok középpontjába, kiegyensúlyoznák a mezőgazdasági jövedelmeket, valamint előmozdítanák a fenntarthatóságot. Aggályukat fejezték ki azonban amiatt, hogy a klímasemlegesség elérését elősegíteni hivatott Igazságos Átmenet Alapot nem a közös agrárpolitika forrásaiból finanszíroznák.

Feldman Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy „a stratégiai párbeszéd zárójelentése fontos dokumentum, azonban a tagállamok közössége által megfogalmazott, és reményeink szerint majd támogatott tanácsi következtetések ugyanilyen, ha nem fontosabb iránymutatást kell, hogy adjanak az Európai Bizottság munkájának az európai mezőgazdaság jövőjére nézve.”