Az idén, a harmadik negyedévben beérkező, csaknem 3 milliárd forint összértékű 550 pályázatból a kuratórium döntése alapján összesen 75 magánszemély és civil szervezet részesül mintegy 250 millió forintos támogatásban – közölték. Kiemelték: mára az országban az egyik legjelentősebb, civil szervezeteket és magánszemélyeket támogató Pro Filii Alapítvány évi egymilliárd forintot fordít rászorulók támogatására.

Hirdetés

A kuratórium az idén harmadszor döntött támogatásokról. Az 550 beérkezett pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló bírálóbizottság javaslatára végül 47 magánszemély és 28 civil szervezet támogatásáról született döntés. Az összesen mintegy 760 millió forintot igénylő 167 magánszemély pályázó közül 47 kap mintegy 120 millió forintos támogatást, döntő többségükben sérült gyermekeket nevelő családok kapnak így segítséget – tudatták. A 2,1 milliárd forintra pályázó 383 civil szervezet közül pedig 28-nak ítélt támogatást több mint 130 millió forint értékben a kuratórium.

A Pro Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek célcsoportja egészségügyi, szociális vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekek, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg – írták. A Pro Filii Alapítvány támogatja számos ritka betegséggel élő és mozgássérült gyermek gyógyítását, fejlesztését, valamint életkörülményeinek javítását.

Így többek között hozzájárul egy nagyon ritka genetikai betegséggel küzdő kisfiú fejlesztésének és egy négyvégtagi feszesség miatt műtéten átesett kislány rehabilitációjának támogatásához, valamint több, súlyosan beteg, autista gyermek életminőségének javításához – közölték.

Korábban írtuk

A kuratórium döntésének eredményeként az alapítvány támogatja a Pető Intézet mozgáskorlátozott óvodásai számára akadálymentes játszótér létrehozását, a Sárándi Fogyatékkal Élőkért és Családjaikért Egyesület és a Morpheus Aneszteziológiai Alapítvány orvostechnikai eszközbeszerzéseihez, valamint az 50, autizmussal és egyéb halmozott fogyatékossággal élő fiatalt elszállásoló Miskolci Autista Alapítvány energetikai korszerűsítéséhez. Emellett az alapítvány támogatja tehetséges, rászoruló sportoló gyermekek versenyzését és olyan kulturális esemény megrendezését, amelynek bevétele a Covid-árvák javát szolgálja – tudatták.

A közlemény szerint Várkonyi Andrea, a Pro Filii Alapítvány kuratóriumi elnöke az idei harmadik negyedéves pályázati elbírálások kapcsán kifejtette: „minden eddiginél több magánszemély kérelmét támogattuk, mert tisztában vagyunk vele, mennyi kihívás és megpróbáltatás éri a beteg gyermeket nevelő családokat; mi a terhek könnyítésének pénzügyi oldalában tudunk segíteni, de nagy öröm számunkra, hogy ebben a ciklusban olyan szervezetet is tudtunk támogatni, amely önkéntes fiatalokat toboroz idős emberek betegápolásához, elősegítve ezzel egyik fő célunkat, hogy az általunk nyújtott anyagi támogatást megsokszorozzák”.

A 2024. évi harmadik negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a www.profilii.hu internetes oldalon olvasható – áll a Mészáros Csoport közleményében.