Stricihez hasonlította Magyar Pétert Gyurcsány
„Ez futtatófiúk k.rvatempója” – így jellemezte Gyurcsány Ferenc azt, hogy Magyar Péterék el akarják távolítani a főpolgármester embereit.A DK elnöke Facebook-posztjában esett neki a Tisza Pártnak, miután Magyarék le akarják váltani az eddig a fővárosban tevékenykedő politikusokat és tisztviselőket, köztük a főpolgármester-helyetteseket is – ismerteti a Magyar Nemzet.
Gyurcsány Ferenc mindenekelőtt leszögezte, kiáll az újraválasztott Karácsony Gergely és helyettese, Kiss Ambrus mellett, már csak azért is, mert utóbbi kiváló munkát végzett a budapesti költségvetés terén.
„Karácsony embereit most kirugdalni egymás után, csak azért, mert szolgálták az elmúlt öt évben a várost, az énszerintem nincsen rendben”
– vélekedett a DK elnöke, aki szerint Kiss Ambrus bűne legfeljebb annyi, hogy ért ahhoz, amit csinál, és azért elzavarni, mert lojális a főpolgármesterhez, „disznóság”. Jelezte ugyanakkor, hogy a vállalatvezetők között is vannak olyanok, akik tisztességesen végezték a munkájukat, és olyanok is, akik nem, de emiatt nem kell mindenkit kirúgni.
„Ez, hogy mondjam, futtatófiúk k.rvatempója. Így nem viselkedik tisztességes ember! Aki így viselkedik emberekkel, az így fog viselkedni az országgal is”
– fakadt ki Gyurcsány Ferenc.
A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.