Fotó: MTI/AP/Mohammed Zaatari
A Hezbollah síita milícia izraeli légicsapásokkal megölt tagjait temetik a dél-libanoni faluban, Szakszakiében 2024. szeptember 24-én
Hirdetés

A tájékoztatás szerint Ibrahim Kubaiszi mellett öt másik ember is életét vesztette. Izrael ezzel újabb csapást mért az Irán támogatását élvező milíciára.

A libanoni egészségügyi minisztérium közlése szerint a hat halott mellett 15 sebesültje is van a légicsapásnak. Az előző nap több mint 550 halálos áldozatot követelt az izraeli légierő bombázása Libanon déli részén, tovább növelve a nemzetközi aggodalmat, hogy a helyzet totális háborúvá fajulhat Libanon és Izrael között.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a nap folyamán közölte, hogy két munkatársa is életét vesztette izraeli légicsapásban. A szervezet közleménye szerint felháborodással és mély szomorúsággal fogadták dolgozóik halálhírét. A tájékoztatás szerint egyik kollégájuk kelet-libanoni lakóházát érte rakétatalálat, amelynek során ő és egyik fia is meghalt. A másik kolléga Szúr (Türosz) kikötővárosban dolgozott az irodájában, amikor szintén izraeli bombázásban vesztette életét.

Izrael az utóbbi hónapokban a Hezbollah számos magas rangú tagját likvidálta.

Korábban írtuk

Az Irán-barát síita milícia műveleti parancsnokával, Ibrahim Akillal szeptember 20-án végeztek Bejrút déli részén egy légicsapásban. Akil a milícia legfőbb katonai testületének, a Dzsihád Tanácsnak is tagja volt.

Célzott légitámadás végzett július 30-án Fuád Sukrval, a milícia egyik katonai parancsnokával, aki Haszan Naszrallah Hezbollah-vezető jobbkezének számított.

Mohammed Nasszer július 3-án vesztette életét szintén izraeli bombázásban. Ő volt a parancsnoka egy olyan alakulatnak, amely rakétákkal lőtte Izrael területét Libanon délnyugati részéről.

Tálib Abdalláhhal június 12-én végeztek a Hezbollah egyik parancsnoki irányító központjára mért csapásban Libanon déli részén. Abdalláh volt a milícia izraeli-libanoni határtérség központi részéért felelős parancsnoka. A Hezbollah megtorlásul intenzív rakétatámadást indított akkor Izrael területe ellen.