Az agrárminisztérium közleménye szerint az árvízi helyzet kezeléséről a Közös Agrárpolitika tapasztalatairól, a biomassza energetikai célú felhasználásáról és a 20 éves európai uniós tagság mérlegéről tárgyaltak a Visegrádi Országok, illetve Bulgária és Románia agrárminiszterei Poznanban.

Hirdetés

Az egyeztetésen Nagy István arra az időjárás okozta anomáliára hívta fel a figyelmet hogy, amíg hazánk nyugati fele az árvízzel küzdött, addig a keleti felében az aszály okozott gondot a gazdáknak. A szélsőséges időjárás jelentette kihívások egyre gyakrabban követik egymást.

„A nehézségek megoldása érdekében közösen kell gondolkodnunk, a jó gyakorlatokat pedig meg kell osztanunk egymással”

– tette hozzá. A miniszter elmondta, a vízzel gazdálkodnunk kell és áradáskor tározókba kell juttatni, ennek érdekében pedig fejlesztések végrehajtása szükséges. Egy másik megoldás a talajaink állapotának javítása, hogy minél több vizet legyenek képesek magukban elraktározni. Harmadrészt pedig közösen kell fellépi az Európai Unóban a természet okozta károk és válsághelyzetek kezeléséhez szükséges források, mechanizmusok kidolgozásában. A pénzügyi segítségnyújtást fel kell gyorsítani – tette hozzá.

A tárcavezető a találkozón elmondta, a Közös Agrárpolitika komoly perspektívát jelent a gazdálkodók számára, hiszen a versenyképesség, a fenntarthatóság és a generációváltás támogatása kapcsán fontos elemeket tartalmaz, ugyanakkor sokszor ijesztő mértékű adminisztratív teherrel jár. Ez pedig egyrészt gátolja a KAP eszközeinek hasznosulását, végső soron pedig késlelteti a támogatások kifizetésének időpontját, amin változtatni kell.

Korábban írtuk

Nagy István hangsúlyozta, egyensúlyt kell találni a fokozódó társadalmi elvárások, a fenntarthatósági kérdések és a KAP alapfeladatai között. Ebben a változó geopolitikai helyzetben nem elég csupán a kiszámítható jövedelemtámogatásokat biztosítani a gazdálkodók számára, hanem, nagyobb figyelmet kell fordítanunk a kockázat- és válságkezelési eszközökre, valamint az azokhoz történő rugalmasabb hozzáférésre is. Nem véletlen, hogy a magyar uniós elnökség homlokterében a gazdaközpontú agrárpolitika áll – hangsúlyozta a miniszter.