Hankó Balázs Regián Réka-Katával, az NTP Talentum Hungaricum Program díjazottjával és Virág Dániellel, a NTP Start Ideathon Pályázat díjazottjával, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium informatika szakos diákjával beszélgetett arról, hogy miként látják a különféle generációk a jövőt.

Hirdetés

Hankó Balázs úgy vélte, hogy jó asszociációs képeséggel kell rendelkezniük, azoknak, akik a jövőben meg akarják állni a helyüket. A sok információ között, ami eláraszt bennünket, a megfelelő kapcsolódási pontok megtalálása elengedhetetlen, de fontos az identitás és a közösség fejlesztése. „Legyünk büszkék magunkra, és a közösségeinket erősítsük meg” – hangoztatta a miniszter.

Regián Réka-Kata énekes és fuvolista szerint a mai világban és a jövőre nézve is az emocionális és szociális készségek elsajátítása a legfontosabb az alkalmazkodó- és tanulási képesség, valamint a nyitottság mellett.

Hankó Balázs úgy fogalmazott, hogy az alkalmazkodóképesség és a megmaradás optimális egyensúlyát kell megtalálni. A miniszter szerint a nemzet jövője szempontjából szükség van a sokszínűségre is, „mert mindenki egyedi és ezt őrizzük magunkban, fejlődünk a közösség által és tiszteljük az egyediséget a másikban”, de az olimpián a nemzeti himnuszt énekelve érezzük, hogy egy nemzeti közösség vagyunk a Kárpát-medencében.

Korábban írtuk

A digitalizáció kapcsán a miniszter azt mondta, hogy mindig az emberit kell tudni keresni, a tanár és diák közötti személyes emberi kapcsolat élő és valóságos, amit nem helyettesíthet a mesterséges intelligencia, mint ahogy barátot, családot, az emberi társas kapcsolatokat sem. A családnak óriási szerepe és felelőssége van abban, hogy a gyerekek hogyan viszonyulnak a digitális világhoz – szögezte le a miniszter.

Hankó Balázs kifejtette ugyanakkor, hogy a mesterségesintelligencia-stratégia megújítása elsődleges cél a nemzetgazdasági hatékonyság, az oktatás és a jövő kapcsán. AZ MI egy kiterjesztett intelligencia, ami segít bennünket a hatékonyabb munkavégzésben vagy tudásátadási platformokon, képzések során – mutatott rá.

A kultúra életében a mesterséges intelligencia szerepéről Regián Réka-Kata azt mondta: a kultúrát továbbvinni az emberek tudják, az évszázadokon keresztül egymásra halmozódó tanulságok alapján. A mesterséges intelligencia van, amit nem fog tudni helyettesíteni, ugyanakkor szakmákat, képességeket igen – tette hozzá.

Virág Dániel szerint sem képes az MI értékek átadására, a kultúra közvetítésére, viszont jó eszköz arra, hogy bizonyos monoton munkafolyamatokat kiváltson, megújítson vagy forradalmasítson.

A fiatalokat érintő klímaszorongásról Regián Réka-Kata azt mondta, hogy generációja nem mindig látja tisztán a jövőképet. Szerinte a klímaválságot megoldani nem lehet, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy enyhítsünk a helyzeten.

Hankó Balázs szerint a félelem és a szorongás blokkoló hatással bír, inkább cselekvőképességre van szükség, szerinte közösen vagyunk felelősek a környezetünkért. „Nekünk lehetőséget kell biztosítani, hogy jó irányba lépjünk előre, a döntését mindenki szabadon hozza meg, bízni kell a fiatalokban, hogy a közösségért meghozzák a jó döntéseket” – mondta.