Hirdetés

Facebook-bejegyzésében a Fidesz budapesti elnöke azt írta: „egy napja nem tudjuk, hogy Karácsony Gergely és Magyar Péter miről egyeztettek tegnap zárt ajtók mögött; jövő hét keddtől már az új közgyűlésnek kell képviselnie a fővárosi emberek ügyeit, de a szivárványkoalíciós fiúk még azon kluboznak, hogy ki vigye a nagyobb szeletet a tortából; a budapestiek ügyei pedig fél éve gazdátlanul állnak”.

„A fővárosi emberek többsége a változásra szavazott és biztosan nem arra, hogy Karácsonyék az eddigieknél is zavarosabb paktumok mentén, politikusok erkélyén döntsenek Budapest legfontosabb kérdéseiről”

– tette hozzá. Kiemelte: „a főpolgármester egyszerűen semmibe veszi azokat a budapestieket, akik nem őt támogatták a szavazatukkal és a Közgyűlés legtöbb szavazatott kapott Fidesz frakciójával, a választások óta eltelt időben egyetlen egyeztetést sem kezdeményezett”.

„Elég a titkos paktumokból! Itt az ideje, hogy ne az emberek feje fölött döntsenek a város ügyeiről.” „Felszólítom Karácsony Gergelyt és Magyar Pétert, hogy álljanak a budapestiek elé és valljanak színt, miről egyezkednek a szivárványkoalíció füstös szobáiban!” – zárta sorait Szentkirályi Alexandra.

Korábban írtuk