Azt mondta, mély aggodalommal tölti el (az Egyesült Államokat), hogy Kína támogatja az orosz hadiipart, amely táplálja az orosz háborús gépezetet és állandósítja azt a háborút, amelynek Kína állítása szerint véget akar vetni.

Fotó: MTI/AP pool/Heather Khalifa
Antony Blinken amerikai külügyminiszter (b) fogadja kínai hivatali partnerét, Vang Jit New Yorkban 2024. szeptember 27-én

„Nem áll szándékunkban elhatárolni Oroszországot Kínától” – folytatta Blinken az ENSZ Közgyűlés alkalmával tartott sajtótájékoztatón. „Az ő kapcsolatuk az ő dolguk, de amennyiben ez a kapcsolat azt jelenti, hogy Oroszországnak kell biztosítani, amire szüksége van a háború folytatásához, az számunkra problémát jelent” – mondta.

Példaként említette, hogy Oroszország szerszámgép importjának 70 százalékát és elektronikai termék behozatalának 90 százalékát kínai cégek szállítják. Blinken elmondta, hogy felvetette Kína veszélyes és destabilizáló tevékenységét a Dél-kínai-tengeren, és megvitatta a két nemzet hadserege közötti kommunikáció javítását.

Korábban írtuk

A kínai külügyminisztérium tájékoztatása szerint Vang közölte Blinkennel, hogy az Egyesült Államoknak nem szabadna mindig bajt szítani a Dél-kínai-tengeren, és nem szabadna aláásnia a térség országainak a béke és stabilitás fenntartására irányuló erőfeszítéseit. Hangsúlyozta: Kína ragaszkodik ahhoz, hogy a közvetlenül érintett országokkal fennálló nézeteltéréseket párbeszéd és konzultáció útján oldja meg.

A közlemény szerint a találkozó során Vang Ji elítélte a kínai gazdaság, kereskedelem és technológiai ágazat elnyomását az Egyesült Államok részéről.

Hirdetés