Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Nyitrai Zsolt a videóban hangsúlyozta: Orbán Viktor kormánya elkötelezett a szolgáltató állam mellett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy odafigyelnek az emberekre, kikérik a véleményüket a döntéseik előtt, segítik a magyar családokat a céljaik elérésében, a mindennapok megkönnyítésében – közölte. Hozzátette: ezért indították el a Gondosóra programot a nyugdíjasoknak, ezért szerveznek nyári tábort a cukorbeteg gyermekeknek és ezért adnak laptopot az iskolákban, a tanároknak és a diákoknak.

„Magyarország polgárai számíthatnak ránk” – jelentette ki.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a videóban azt mondta: az elmúlt években több mint 450 ezer laptopot igényeltek és kaptak a családok. Ezeket azóta már használhatják is a gyerekek a mindennapos tanulásban, a leckeírásban vagy akár az Okosportál böngészésénél – közölte.

Idén folytatódik ez a program, további több mint százezer laptopot kapnak ingyenesen a magyar diákok – tette hozzá. Emlékeztetett, hogy másfél évtizeddel ezelőtt a magyar családoknak fizetniük kellett a tankönyvekért, és laptopról „szó sem volt”. Ma már ingyenesen kapják a magyar diákok nemcsak a tankönyveket, hanem laptopot is – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára arról beszélt, hogy notebookigénylést – mivel a gyermek még kiskorú – a szülő, a gondviselő nyújthatja be október hetedikéig. Ehhez be kell lépnie gyermeke iskolájának Kréta rendszerébe, ott az eszközigénylés vagy tárgyi eszköz ügyintézés menüpontot kell választania. Fontos, hogy nem a gyermek, hanem a szülő adatait kell megadni a személyi igazolványban foglaltaknak megfelelően, majd a regisztráció benyújtása gombra kattintani – ismertette a köznevelési államtitkár.