Az ukrán és a nyugati média beszámolói szerint az ukrán fegyveres erők már jóval több mint egy éve szenvednek élőerőhiánytól. A többszöri sorozás után az ukrán katonák átlagéletkora most 45 év, és a frontra küldöttek közül sokan harcképtelenek – mondta a brit lapnak több parancsnok és katona.

Hirdetés

„Amikor az új fiúk a helyükre kerülnek, sokan közülük az első gránátrobbanásnál elfutnak” – mondta egy parancsnokhelyettes, aki a Donyecki területen, Ugledar közelében harcol.

Egy másik parancsnok, akinek egysége a közeli Kurahove városát próbálja tartani, azt mondta, hogy „néhány srác lefagy [mert] túlságosan félnek lelőni az ellenséget, és akkor ők azok, akik hullazsákban vagy súlyosan megsebesülve távoznak”.

A parancsnokok becslése szerint az új gyalogsági katonák 50-70 százaléka az első bevetésük megkezdése után néhány nappal meghalt vagy megsebesült.

Korábban írtuk

Az orosz erők az elmúlt hetekben Ugledar, Kurahove és a kulcsfontosságú logisztikai központ, Povrovszk közelében törtek előre. Az ukrán erők legtapasztaltabb csapatai közül sokakat augusztusban kivontak a frontnak ebből a szektorából, hogy részt vegyenek az oroszországi Kurszk régió inváziójában, egy olyan hadműveletben, amely az orosz védelmi minisztérium legfrissebb adatai szerint több mint 17 750 katona, több mint 130 harckocsi és több száz más harcjárművébe került a kijevi rezsimnek.

A tapasztalt katonákat „túl gyorsan ölik meg”, és idősebb és kevésbé fitt emberekkel váltják fel őket – mondta egy másik parancsnok a Financial Timesnak. „Gyalogosként futni kell, erősnek kell lenni, nehéz felszerelést kell cipelni” – tette hozzá: „Nehéz ezt megtenni, ha nem vagy fiatal”.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el az Orosz Hírek oldalán.