Hirdetés

Megemlékezések

Kövér László, az Országgyűlés elnöke megemlékezett a közelmúltban elhunyt volt országgyűlési képviselőkről, Donáth Lászlóról (MSZP), Kupa Mihályról (MDF, független), Vincze Kálmánról(FKGP, EKgP) és Bodzás Ferenc Árpádról (MSZP).

A képviselők néma felállással emlékeztek meg a volt képviselőkről.

A helyi önkormányzatok napja

Kövér László a helyi önkormányzatok napjáról is megemlékezett. 1990-ben ezen a napon tartották az első szabad helyhatósági választások első fordulóját, amellyel gyakorlatilag is megszűnt a tanácsrendszer – mondta.

Közölte, a helyi önkormányzati rendszer kialakításával a választópolgárok közösségének kezébe került a helyi közügyek java részének önálló intézése, valamint új alapokra helyeződött a közhatalom és a helyi hatalom kapcsolata, elmozdulva a decentralizáció irányába. Mindezek elengedhetetlenek voltak a demokratikus jogállam alapjainak kialakításához – rögzítette.

Korábban írtuk

Orbán Viktor: új gazdaságpolitikára van szükség

A jövőben új gazdaságpolitikára és új gazdasági megoldásokra is szükség lesz, ha gazdasági sikereket akarunk elérni – jelentette ki a miniszterelnök napirend előtt. Orbán Viktor azt mondta, az új gazdaságpolitika új eszközöket is követel, az első akcióterv intézkedései helyet kapnak a parlamentnek hamarosan benyújtandó jövő évi költségvetésben.

A miniszterelnök az új gazdaságpolitikához kapcsolódó akcióterv részeként említette a diákhitelhez hasonló munkáshitelt, a tőkejuttatást a kis- és közepes vállalkozóknak, a 13. havi nyugdíj állandósítását, a gyermekek után járó adókedvezmény megkétszerezését. Ezek lesznek az új gazdaságpolitika első lépései, amelyek lendületet adnak a gazdasági növekedésnek – mondta.

Momentum: Karsai Dániel példakép volt

Bedő Dávid (Momentum) felszólalásában a hétvégén elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogászról emlékezett meg, aki halálos betegen is a szabad életvégi döntés lehetőségéért küzdött.

Felidézte, hogy bár az általa képviselt ügy folyamatosan falakba ütközött, a parlamentben, a választási bizottságban, és Strasbourgban is elutasították, de Karsai Dániel sosem adta fel – tette hozzá.

Sokak számára példakép volt, példaértékű a kitartása, az embersége és a méltósága – mondta egy perces néma felállásra szólítva fel a Házat.

Kövér László házelnök a hozzászólást ízléstelen provokációnak nevezte, amely egy tragikusan elhunyt embert használt fel arra, hogy politikai propagandát fejtsen ki „a halál kultúrája” mellett. Ezért a felszólalást mindenki nevében visszautasította, aki „az élet kultúrája” mellett áll ki.

Jobbik: Magyarországon most is gazdasági válság van

Lukács László György (Jobbik) szerint a miniszterelnök nem beszélt arról, hogy Magyarországon most is gazdasági válság van. Az ellenzéki politikus felszólalt a kínai hitelek ellen, valamint „technológiai zsákutcának mutatkozónak” nevezte az akkumulátorgyártást, amelyet az állam annak ellenére támogat, hogy vonzzák a „migránsmunkásokat”.

Köszönetet mondott az árvízvédelemben részt vevőknek, majd arra figyelmeztetett, hogy az elkövetkező években hasonló időjárási körülményekre kell készülni.

Lukács László György azt mondta: az elmúlt két évben nőtt az elkövetett bűncselekmények száma, ezért a Jobbik konzultációt indít arról, hogy miként lehetne az emberek biztonságát jobban szavatolni, és miként lehet lehetőséget adni arra, hogy a magyarok megvédjék magukat.

Párbeszéd: Magyarországnak ’56 miatt kellett volna Ukrajna legnagyobb támogatójának lennie

Tordai Bence (Párbeszéd) szégyenteljesnek nevezte Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója 1956-tal kapcsolatos szavait. Az ellenzéki politikus szerint mindez nem rossz megfogalmazás, hanem „Orbán Viktor politikájának logikus meghosszabbítása volt”.

A háború elejétől azt az álláspontot képviselik – és ezt „hajtotta túl” kicsit Orbán Balázs – hogy Ukrajna a hibás azért, mert Oroszország megtámadta őket – állította Tordai Bence.

Hangsúlyozta: Magyarországnak éppen ’56-os örökségéből fakadóan kellett volna a legnagyobb támogatónak lenni akkor, amikor Ukrajna önvédelmi harcáról van szó.

LMP: problémás a gazdasági semlegesség ideológiája

Ungár Péter (LMP) szerint azzal, hogy a kormányfő oldalt választott az amerikai elnökválasztásban, egy szuverén ország belügyeibe szól bele. Ezzel azonban a magyar-amerikai kapcsolatok javulását teszik kockára – vélekedett.

Az ellenzéki politikus problémásnak nevezte a gazdasági semlegesség magyarországi megvalósítását Donald Trump republikánus párti egyesült államokbeli elnökjelölt győzelme esetén, aki szerint Kínával szemben fel kell venni a gazdasági harcot.

Emellett Magyarország külkereskedelmi orientációja egyértelműen a nyugati világgal kapcsolatos, és bár mindenki „bizniszel” Kínával, de az alapvető külkereskedelmi orientáció nem megváltoztatható – mutatott rá.

Továbbá arról is beszélt, hogy ha a háború véget ér, nemcsak Oroszország, de Ukrajna is „itt lesz”.

MSZP: a kormány a saját mátrixában él

Komjáthi Imre (MSZP) utalva a kormányfő tusnádfürdői beszédére, arról beszélt, hogy szerinte azt a bogyót vette be, amivel beleragadt a saját mátrixába, amit Rogán Antal és propagandagépezete épített.

Hozzátette: azt hirdetik, Magyarország szuverén ország, de szerintük Magyarország „szuvenír” Oroszországnak.

Azt hangoztatják, hogy fontos a gyermekvédelem, de ők azt látják, hogy Pintér Sándor kirúgta a gyermekvédelmi képviselők egyharmadát. A mai napig nem kaptak választ arra, hogy ezt miért tették.

Az Önök mátrixában azt mondják, hogy a kormány családbarát, de egyetlen lépést nem tettek a menstruációs szegénység eltörlése érdekében – fogalmazott.

2010 előtt 1047 munkaügyi képviselő volt, jelen pillanatban 300 munkavédelmi és munkaügyi felügyelő van, miközben a foglalkoztatottság állítólag az egekbe szökött. Fiatalok tömkelege funkcionális analfabétaként jön ki az iskolából és munkanélküliként kezdi meg az életét – sorolta.

Hozzátette: áll elébe, hogy lefolytassák a szakpolitikai vitákat, de akkor komolyan vitatkozzanak és ne a kormány mátrixában.

Utalva a szakmunkáshitelre azt mondta, üdvözli, ha pénzhez juttatják az embereket, de azt nem ha a bankok adórabszolgákhoz jutnak.

Kiemelte: a szocialisták a béke oldalán állnak, s azt javasolta, a kormányfő kezdje a társadalmi béke megteremtésével. Társadalmi béke akkor lesz, ha lesz társadalmi igazságosság – rögzítette a szocialista politikus.

Mi Hazánk: évtizedek óta nem költ a kormány vízmegtartásra

Toroczkai László (Mi Hazánk) azt mondta, hogy Orbán Viktor jobban tette volna, ha más területeket választ napirend előtti felszólalása témájaként. Amiket felvetett ugyanis azokat a Mi Hazánk „nem tenné a kirakatba” – mondta.

Az árvízzel összefüggésben aláhúzta: el kellett volna mondani, hogy 17 kiloköbméternyi vizet megint kiengednek az országból, eközben soha nem látott aszály sújtotta Magyarországot és óriási bajban van a mezőgazdaság és azon keresztül az egész magyar társadalom.

A vízmegtartásra az állam évtizedek óta nem fordított pénzt – idézte vízügyi szakemberek nyilatkozatát.

Osztotta azt a gazdasági helyzetértékelést, amely nyugati és keleti tömb közötti egyensúlyról beszél, de szerinte a kormány tevékenysége ezzel teljesen ellentétes.

Kritizálta a kormány Izrael-politikáját, szerinte olyan potenciális térségeket veszít el, mint a dúsgazdag Öböl-menti országok. Odajutottak, hogy izraeli fedőszervek Budapesten keresztül hajtanak végre merényletet, mint Libanonban történt. Ez hogyan fordulhatott elő? – kérdezte.

Kritizálta azt is, hogy több mint ötezermilliárd forint, amit a magyar lakosság élelemre költ egy évben, de ennek kilencven százaléka nem marad az adott térségben, „hanem elmegy innen”.

KDNP: köszönet a tájékoztatásért az árvízi helytállásért

Simicskó István (KDNP) a miniszterelnöki tájékoztatóért, majd az árvízi védekezésben részt vevők hősies helytállásáért mondott köszönetet, hangsúlyozva, „a nemzet képes volt ebben a helyzetben összefogni”, a kormány pedig időben észlelte a bajt és szervezett módon tett ellene. Felidézte, mekkora károkat okozott az 1838-as és a 2013-as árvíz, míg most a kártételt sikerült minimalizálni.

Ha nincs gazdasági növekedés, nem jut akkora forrás a különböző ágazatokra – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus, hangsúlyozva, mindenki érdekelt abban, hogy elérjük a 3 és 6 százalék közötti növekedési sávot. Megemlítette: örömmel látják, hogy a kabinet évről évre újabb családtámogatási elemeket vezet be, és bátorítja a kormányt, hogy menjen tovább ezen az úton.

A keleti nyitás komoly eredményeit megemlítve a politikus kijelentette, „kereskedni a kölcsönös gazdasági előnyök mentén mindenkivel kell”.

Kitért arra is: a függetlenségünk, szuverenitásunk védelme elleni törekvésekkel szemben határozottan fel kell lépni. Hangsúlyozta, meg kell állítani a migrációt, hozzátéve, nem változott álláspontjuk háború és béke kérdésében sem; a KDNP a kormányhoz hasonlóan a kezdetektől fogva a tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazza.

Simicskó István azt is megjegyezte: Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb állama, a rendőrség kiváló munkát végez, a béke és a közbiztonság pedig a gazdasági növekedés feltétele.

DK: Magyarországnak ma áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van

Magyarországnak ma áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van – jelentette ki felszólalásában Gyurcsány Ferenc (DK), akitől – mivel Kövér László rendreutasítását követően kijelentette, „a házelnök a legrosszabb párttitkárként viselkedik” – az ülésvezető megvonta a szót.

Az ellenzéki politikus ezt megelőzően arról beszélt, „minden árulásnak hosszú története van”, ahogyan a kormányfő és kabinetje esetében is, ráadásul „annak nyílt megvallása az elmúlt napok terméke”.

Szerinte „a pillanat, amikor az árulás minden bizonnyal megkezdődött”, arra a 2009 novemberi találkozó idejére tehető, amikor „Magyarország azt megelőzően talán leginkább oroszellenes politikusa” egy Vlagyimir Putyinnal folytatott 15 perces szentpétervári találkozó után „az egyik leginkább oroszpárti politikusként” érkezett haza.

Azt gondolom, hogy az elmúlt másfél évtizedben kifejlődött, önmagát teljességében megmutató árulásnak az a 15 perc volt a kezdete, amikor kiderült, hogy egy nagyhatalom vezetője valamivel – nyilván sok a találgatás – markában tartja a magyar kormányfőt, aki emiatt eladta önmaga becsületét, végül eladta hazája becsületét, és eladta hazája függetlenségét és önállóságát – fogalmazott.

Gyurcsány nehezményezte, hogy Kövér László elvette a szót. Erről külön Facebook-posztban is megemlékezett, majd egy külön videóban is reagált. Azt mondta, Kövér László viselkedése bumfordi volt.

Gyurcsány utólagos reakciója, fröcsögése:

Fidesz: a baloldal nem oktathat ki minket ’56 ügyében

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője visszautasította, hogy a baloldal kioktassa a kormányoldalt az 1956-os forradalomról. A politikus – aki a DK-s Gyurcsány Ferenc után szólalt fel – azt mondta: azzal telt el a nyár, hogy egy „narcisztikus hazudozót” hallgattak, a parlament első ülésén pedig hallgatnak „egy másikat”.

A Fidesz frakcióvezetője Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának 1956-ról és az orosz-ukrán háborúról szóló szavaira utalva hangsúlyozta: Orbán Balázs „lehet, hogy olyat mondott, amit nem lehet mondani, de korrigálta a szavait.”

Szerinte azonban még ez sem ok arra, hogy a baloldal, amely életében és holtában is gyalázta Wittner Máriát és más ’56-osokat, és amely 2006-ban a „tömegbe lövetett”, egyáltalán szólásra emelkedjen a parlamentben.

Hangsúlyozta: a háborúpárti baloldali politika mindennel szembe megy, ami a magyar érdeket képviseli.

Orbán Viktor: sikerüljön jobban az őszi ülésszak folytatása, mint hogy ma elkezdődött

A miniszterelnök a frakcióknak adott viszonválaszában a DK-val kapcsolatban azt mondta: szeretne türelmet kérni a Demokratikus Koalíció vezetője és képviselői számára. „Értsük meg az idegességet a soraikban, hiszen most már a parlamentbe jutásért kell harcolniuk, ilyenkor az ember ideges” – jegyezte meg.

A Jobbik gazdasági semlegességet kritizáló megszólalására reagálva hangsúlyozta: Magyarország nemcsak Kínától vesz fel hitelt, hanem éppen most fordult az Európai Fejlesztési Bankhoz egy jelentősebb hitelért a magyar vasút fejlesztése érdekében, valamint Japánból és Katarból is kap kölcsönt.

Visszautasította az elektromobilitást technológiai zsákutcának nevező jobbikos véleményt is. Arra hivatkozott: az előző hónapokban tárgyalt az összes nagy német autógyár vezetőjével, akik azt mondták, hogy ez nem zsákutca, hanem a jövő.

A külföldi vendégmunkásokkal kapcsolatban a kormány „hüvelykujjszabályát” hangsúlyozta, ami szerint Magyarország a magyaroké, a magyar munkahelyek a magyarokat illetik meg, és csak annyi vendégmunkás jöhet be, amennyi betöltetlen álláshely van.

A bűncselekmények növekedésével kapcsolatos jobbikos megállapítást is visszautasította, értékelése szerint ugyanis Magyarország Európa legbiztonságosabb országa. A drogkereskedelemmel kapcsolatban ugyanakkor elismerte, hogy „komoly bajok vannak”. Hozzátette: korábban ez nagyvárosi jelenség volt, de most már a vidéki szegénység soraiban is pusztít. Közölte: a következő időszakban a kormánynak fontos feladata lesz, hogy a lehető legkeményebben lépjen fel a drogkereskedelemmel és a drogterjesztéssel szemben. Jelezte: elvárja a belügyminisztertől, hogy a szükséges akcióterveket készítse el és hajtsa végre.

A Párbeszéd frakcióvezetőjének ironikusan gratulált, arra hivatkozva, hogy „óriási teljesítmény” és a magyar parlament történetében példátlan, hogy valaki kilép a pártjából, de közben ő vezeti a pártjának frakcióját. „Mindenki megirigyelheti ezt a fantasztikus rugalmasságot és angolnaszerű mozgást” – jegyezte meg.

Az ukrán-orosz háborúval kapcsolatban megerősítette: ez két szláv nép háborúja, amiből jobb, ha kihagynak bennünket. Egyetlen törekvésünk van, hogy ez a háború egyetlen méterrel se kerüljön közelebb Magyarországhoz, mert óriási fenyegetést jelent Magyarország számára, egész Európa számára és az esetlegesen bevethető fegyverarzenált ismerve az egész világ számára is – hangsúlyozta, ismét tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazva. Visszautasította azt a párbeszédes javaslatot, hogy Magyarország szállítson fegyvereket Ukrajnának, és kijelentette: büszke arra, hogy Magyarország a béke pártján áll.

A külüggyel szembeni kibertámadásokról szólva megjegyezte: Magyarország folyamatos támadás alatt van, minden nap el kell hárítani körülbelül egy tucatnyi kibertámadást, ebből nem kell „olyan nagy ügyet” csinálni.

Azt is leszögezte: a megszorítás „szocialista műfaj”, a polgári, nemzeti kormány nem alkalmaz megszorításokat, nem is fog, eddig sem tette, és ezután sem lesz ilyesmi.

Az LMP-s Ungár Péternek azt mondta: végső soron szolgalelkűséghez vezet, ha onnan akarják levezetni a magyar külpolitikát, hogy mit gondolnak egyik vagy másik nagyhatalomról. Nekünk azt kell meghatározni, hogy „kik vagyunk mi, mik az érdekeink, mit akarunk és milyen eszközeink vannak, hogy ezeket a célokat elérjük” – mondta. Hozzátette: ezért a kormányoldalon egyáltalán nem úgy látják, hogy mi avatkozunk be az amerikai választásba, hanem, hogy ők szoktak beavatkozni a magyarba, és nagyon igyekszünk, hogy ezt valami egyensúlyba hozzuk.

Az iskolából kikerülő fiatalok funkcionális analfabetizmusára vonatkozó MSZP-s megállapítást túlzásnak nevezte, jelezve: vannak problémáink az oktatási rendszerben, de a tanárok teljesítményének általános leértékelését visszautasítja. Arra is kitért: a jelenlegi kormány sokkal többet költött oktatásra és egészségügyre, mint a szocialisták.

Az összeszerelőüzemekkel kapcsolatos MSZP-s véleményt a munkások nevében visszautasította, hangsúlyozva, hogy ezeket az üzemeket nem szabad lebecsülni, hiszen soha nem lesz olyan gazdaság, amelyben csak fehérköpenyesek fognak dolgozni, és nem lesznek kékgallérosok, meg olajos kezű, overallos munkások.

A Mi Hazánk képviselőjének a kormányfő azt mondta: a víztározók kialakítására vonatkozó megjegyzése mögött ismerethiány van.

Orbán Viktor a képviselőknek azt kívánta, hogy „sikerüljön jobban az őszi ülésszak folytatása, mint ahogy ma elkezdődött”.