„Hálásak vagyunk a tudásukért és a tapasztalatukért, azért a biztos alapért, amelyre ma is építkezhetünk és támaszkodhatunk. Magyarország kormánya nemcsak tiszteli és megbecsüli a nyugdíjasokat, hanem kiáll az érdekeikért és megvédi a juttatásaikat” – fogalmazott köszöntőjében a politikus.

Hirdetés

Nyitrai Zsolt emlékeztetett arra, hogy visszaadták a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat, és kitartanak a rezsivédelem mellett is, „hiába támadja azt Brüsszel és a baloldal”. Így Európában a magyar nyugdíjasok fizetik a legkevesebbet a gázért és az áramért. Az idősek eddig már öt alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot – írta.

„Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, megadjuk azt a megbecsülést és tiszteletet, amely megilleti a nyugdíjasokat” – hangsúlyozta a miniszterelnöki főtanácsadó.

A nemzeti kormány az idősek megbecsülését nemcsak szavakban, hanem tettekben is kifejezi

Amióta a nemzeti kormány irányítja az országot, az idősek megbecsülését nemcsak szavakban, hanem tettekben is kifejezik – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára keddi Facebook-videójában, az idősek világnapján.

Zsigó Róbert a videóban a kormány nevében kifejezte köszönetét és megbecsülését „a mai nyugdíjasoknak, akik a második világháború után újjáépítették az országot. Nagyon nehéz körülmények között felnevelték a gyerekeiket, és a baloldali diktatúra alatt is kitartottak és dolgoztak”.

„Azon vagyunk, hogy segítsük az idősek életét, megélhetését és biztonságát. A Brüsszelből és a baloldaltól érkező rendszeres támadások ellenére kitartunk és megvédjük a rezsicsökkentést, mert a rezsicsökkentésnek köszönhetően egész Európában a magyar családok és a magyar nyugdíjasok fizetik a legalacsonyabb gáz- és áramárat” – fogalmazott Zsigó Róbert.

Hangsúlyozta, hogy visszaadták az időseknek a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat; 2010 óta garantálják a nyugdíjak értékének megőrzését, minden évben biztosítják az inflációkövető nyugdíjemelést, és amikor a gazdasági növekedés megengedi, nyugdíjprémiumot is fizetnek.

„Most is azon vagyunk, hogy az elhúzódó háború ellenére is felgyorsítsuk a gazdasági növekedést, hogy annak eredményeiből a nyugdíjasok is részesüljenek. Az idősek abban is biztosak lehetnek, hogy amíg nemzeti kormány van az ország élén, addig vigyázunk a biztonságukra, és nem engedjük, hogy migránsokkal árasszák el Magyarországot. Jó egészséget kívánok, vigyázzanak magukra!” – mondta az államtitkár.

Korábban írtuk