Magyar Péter korábbi barátnője, Vogel Evelin exkluzív interjút adott az Indexnek, amely szeptember 25-én jelent meg és abszolút rekordot jelentő 1 millió 350 ezer megtekintést hozott az Index és az Indamedia különböző felületein.

Hirdetés

Az interjúban Vogel Evelin a következőkről beszélt:

  • Már a Tisza Párt kezdeteinél Magyar Péter barátnője volt, így látta, hogy miként alakult a pártelnök elképzelése politikai fellépéséről és szervezési kérdésekről. Hozzátette, hogy nem egyedül Magyar Péter érdeme volt, hogy idáig jutott. A megfelelő emberek támogatására volt szükség, akik hittek a változásban.
  • Vogel Evelin utalt megismerkedésükre, valamint kapcsolatukra. A politikus elmondta neki, miért mondott le a NER-ben betöltött pozícióiról, de ezt a nő már nem hiszi el, hogy valóban így történt. Sőt azt is kétli, hogy valóban változást akart az országban.
  • A március 15-én tartott rendezvényen a nő is segítette kapcsolatrendszerével. Magyar Péter „még nem érezte magában azt az erőt, amit most érez”. Vogel Evelin felidézte, hogy amikor a politikus bement az ügyészségre, akkor rábízta a laptop és különböző dokumentumok elrejtését, pedig a nő szerint ezek nem váltottak ki akkora hatást, mint remélte.
  • A volt barátnő visszaemlékezett arra is, amikor a párt leendő pénztárnokát bemutatta Magyar Péternek, de nem akarta részletezni, pontosan ki ez a személy. Azt viszont igen, hogy „csak saját magára hallgat” a politikus, meg esetleg Radnai Márkra, a párt alelnökére.
  • Tíz pártot is megkerestek együttműködés céljából, végül csak a Tisztelet és Szabadság Párt maradt. Utalt arra is, hogy Magyar Péter hogyan ajánlott fel EP-képviselőséget olyanoknak, akikkel tárgyalt pártjuk átvételéről. Végül a „Tisza maradt, ezt dobta a gép”.
  • A kampányidőszakban csak saját magára koncentrált a politikus, Vogel Evelin állítása szerint. A csapata foglalkozott a szervezetépítéssel, ha elégedetlen volt, akkor barátnőjén vezette le. „Nehéz eset volt, negatív visszajelzései voltak, mindenki rosszul dolgozott, mindenki hülye, mindenki agyhalott.”
  • Viszonyuk megromlása után elmondása szerint Magyar Péter egyre agresszívebben viselkedett vele, ezért féltette gyermekét. Kételkedni kezdett, hogy folytassa-e kapcsolatát a politikussal. A választások előtt pár nappal párja azt mondta neki, szeretne vele maradni, de annyira azt se bánja, ha szakítanak, mert úgyis „bárkit megkaphat ebben az országban, ebben a pozícióban”. Ekkor eldöntötte, hogy szakít a férfival.
  • Vogel Evelin szerint a Tisza Párt elnökének titka abban rejlik, hogy olyan környezetből jött, hogy hitelesen tud beszélni. Ki tudja rántani az apátiából az embereket, jó kommunikációs készségei vannak. Viszont az emberek nem látják, kicsoda valójában, „mert ő nem az, aminek látszik”.

Magyar Péter már az interjút követően két órán belül a közösségi oldalán tett közzé reakciót, ahol elárulta, hogy „szívből szerette barátnőjét, és anyagilag is támogatta”. Utalt azonban arra is, hogy milyen nyomás nehezedett rá, viszont szerinte a nő „csak lehetőséget látott benne”.

A politikus megjegyezte, hogy volt barátnője május óta zsarolja őt, ezt a párt visszautasította, majd ezután Vogel Evelin felvette a kapcsolatot Kubatov Gáborral, a Fidesz alelnökével − állítja Magyar Péter, aki a zsarolás miatt feljelentést tett.

Korábban írtuk

A Tisza Párt elnökének Facebook-bejegyzésére Vogel Evelin is válaszolt, mondván, számított rá, hogy a politikus agresszívan fog reagálni. Tagadta a zsarolás vádját, és hozzátette, hogy „ha a volt barátja beváltja a fenyegetését, és feljelenti, akkor nem fog tudni mást tenni, mint megvédeni magát”.