Jan Gagin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetőjének tanácsadója a RIA Novosztyi hírügynökségnek megerősítette, hogy Vuhledar önkormányzatának épületére valóban kitűzték az orosz zászlót, de, mint mondta, korai lenne még a város „felszabadításáról” beszélni. Gagin szerint a magaslaton fekvő település „megtisztítása” folyamatban van, ami még eltart egy ideig.

Hirdetés

Közölte, hogy civilek is maradtak Vuhledarban, de a pontos számukat nem tudta megadni.

Az orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyről számolt be előretörésről. A védelmi tárca közölte, hogy Ukrajnában öt ellentámadást vertek vissza, Kurszk megyében pedig két ellentámadási és három, a határon át tervezett betörési kísérletet hiúsítottak meg. A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint 2100 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszknál számuk meghaladta a 300-at, heten pedig megadták magukat.

Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel több, az ukrán hadiipart ellátó energetikai objektumot, a Luhanszk műveleti-harcászati csoport irányítópontját, nyolc lőszerraktárt, három páncélozott harcjárművet, hat nyugati gyártmányú 155 milliméteres vontatott tarackot, egy francia HAMMER irányított légibombát, továbbá 32 repülőgép típusú drónt.

Korábban írtuk

Szergej Lebegyev, az oroszpárti „mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora” a Telegram-csatornáján azt írta, hogy az orosz hadsereg szerdára virradóra csapást mért egy katonai rakományt szállító kompra és az Orlivka kompterminálra Odessza térségében, a román határ közelében. Lebegyev szerint a támadás akkor történt, amikor az egyik komp éppen kikötött.

Állítása szerint a román fél tüzet nyitott az orosz drónokra, de eredménytelenül. Azt írta, hogy a robbanás következtében a terminál és az egyik komp is megsérült, határőrhajókon pedig sebesülteket és halottakat evakuáltak román területre.

Az orosz védelmi minisztérium a Kurszk irányában elszenvedett ukrán anyagi veszteségek között sorolt fel még két páncélozott harcjárművet is. Moszkva szerint a régióba betörő ukrán erők az augusztus 6-án indított támadásuk során több mint 19 550 embert, 135 harckocsit, 66 gyalogsági harcjárművet, 98 páncélozott személyszállító járművet, 860 páncélozott harcjárművet, 574 gépkocsit, 156 tüzérségi löveget és 33 sorozatvetőt veszítettek.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Belgorod megyei Krapivnoje községben egy civil életét vesztette, négy pedig megsebesült ukrán belövés következtében. Ugyanebben a régióban az autóúton FPV-drónok megöltek egy teherautósofőrt, egy másikat pedig megsebesítettek. Herszon megye orosz ellenőrzés alatti részéből, Kahovkából és Nova Kahovkából két civil halálát és másik két ember sebesülését jelentették.