Zsigó Róbert közölte, a kormány támogatja a házasságkötést, és a házaspárok akár 11 millió forint szabadon felhasználható babaváró hitellel is számolhatnak, amely a gyermekek megszületésével támogatássá alakulhat.

Hirdetés

A videó grafikája szerint a hitel az első gyermek megszületésekor kamatmentessé válik, a második gyermeknél elengedik a tartozás 30 százalékát, míg a harmadiknál a teljes tartozást eltörlik.

A gyermekeket tervező fiatal házasoknak az akár 50 millió forintos csok plusz is segíthet az otthonteremtésben, vidéken pedig ezen felül még a megduplázott falusi csok támogatással is tervezhetnek – mondta az államtitkár.

Korábban írtuk

A csok plusz összege egy gyermek vállalása esetén 15 millió, két gyermeknél 30 millió, három gyermeknél pedig 50 millió forint, míg a falusi csok összege egy gyermek esetében egymillió forint, két gyermeknél négymillió forint, míg három gyermeknél 15 millió forint támogatást jelent – derül ki a videóban látható grafikából.

Zsigó Róbert szólt az első házasok kedvezményéről is, amely két éven át havi ötezer forintos adókedvezményt jelent, valamint megemlítette a 25 év alattiak szja-kedvezményét is.

Az államtitkár kitért arra is, hogy 2010 és 2022 között Magyarországon nőtt a házasságkötések száma és emelkedett a házasságban született gyermekek aránya is. „Ezen az úton haladunk tovább. Sokféle lehetőséget kínálunk, sokféle segítséget ajánlunk. Éljetek velük ” – mondta.