Az MTI-hez megküldött tájékoztatóban emlékeztettek: az árvíz idején a segélyszervezet önkéntesei és munkatársai homokzsákokat készítettek a gátak építéséhez, élelemmel és ivóvízzel látták el a gátakon dolgozókat, segítettek a helyben szükséges logisztikai feladatokban, és nagy teljesítményű szivattyúkkal támogattak több települést is.

Hirdetés

A dunai árhullám levonulásával az érintett települések számára a munka nem állhat meg, a védekezést a károk felmérése és a takarítás váltja fel – írták. Felhívták a figyelmet arra, hogy az árvíz fertőzésveszélyt hordoz magában, ezért apadás után – a homokzsákok kiürítése és elszállítása mellett – a lakosoknak a fertőzések elkerülése érdekében az elárasztott ingatlanokat, melléképületeket, istállókat, vízóraaknákat, udvari vécéket is ki kell takarítaniuk, le kell fertőtleníteniük.

A takarítási munkák támogatása érdekében a korábban meghirdetett pénzadománygyűjtés során befolyt összegből első körben összesen 300 dunabogdányi és kismarosi családnak osztottak ki tisztító- és fertőtlenítőszereket, valamint eszközöket tartalmazó csomagokat, csütörtökön pedig 160 szobi család, összesen mintegy 600 ember részesült hasonló juttatásban.

A segélyszervezet összesítése szerint élelmiszerrel, higiéniás csomaggal, szivattyúval, ivóvízzel, takaróval segítették az árvízi védekezést és a helyreállítást Baján, Verőcén, Zebegényben, Vácon, Pilismaróton, Sződligetet, Csepelen és Tahitótfaluban, összesen több ezer embernek nyújtva támogatást. Jelezték: továbbra is köszönettel fogadják a Közép-Európát sújtó rendkívüli időjárás kapcsán meghirdetett rendkívüli gyűjtésükre a felajánlásokat. Adakozni a segélyszervezet ismert elérhetőségein lehet.

Korábban írtuk