A „Szeretem, megvédem!” kampányban megszólított fiatalok megtartása kiemelt feladat, amelyben a Matasznak is nagy szerepe van – mondta a honvédelmi miniszter a HM tájékoztatása szerint, hangsúlyozva, hogy az október 4-én, a területvédelmi tartalékosok napján aláírt háromoldalú megállapodás a területvédelmi tartalékos rendszer megerősítését szolgálja.

Hirdetés

„A tartalékosok napja alkalom arra, hogy elismerjük a tartalékos katonák szolgálatát és azt az áldozatvállalást, amelyet hazánk védelme érdekében tesznek. A tartalékosok fontos és nélkülözhetetlen részei a Magyar Honvédségnek, példaértékű elkötelezettségről és hazaszeretetről tesznek tanúbizonyságot, hiszen nemcsak a békeidőszakban biztosítják a honvédség hatékonyságát, hanem készen állnak arra is, hogy vészhelyzetekben, szükség esetén bármikor szolgálatba álljanak„ – fűzte hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a június közepén kezdődött ”Szeretem, megvédem!„ kampány hatására már több mint kétezren csatlakoztak a honvédséghez, megerősítve Magyarország védelmi képességeit.

Korábban írtuk

”A tartalékosoknak meghívót, nem behívót küldünk és nagyon sokakat elértünk, hiszen egyre többen látják, hogy a tartalékos szolgálat összeegyeztethető a civil élettel, a munkával vagy a tanulással„ – tette hozzá.

Méhes Mónika, a Matasz alelnöke kifejtette, a tartalékos katonák biztonságot nyújtanak a nemzetnek, és elősegítik, hogy az ország még erősebb legyen.

„Köszönet illeti a katonák családját is, mert a hozzátartozók támogatják őket ebben a nemes vállalásban. Az a célunk, hogy napról napra népesebb legyen a tartalékosok tábora” – fogalmazott Méhes Mónika.

A tájékoztatás szerint az alelnök a 23 éve megalakult szövetségről elmondta, hogy feladata a tartalékosok toborzása, továbbá segíti a tartalékosok mentális, fizikai fejlesztését, kiemelt figyelmet fordít a közvetlen környezetükre, a családra és a munkáltatókra.

Az egyesület a Honvédelmi Minisztériummal és Magyar Honvédséggel együttműködve hozzájárul a haderőfejlesztéshez, valamint a tartalékos katonai szolgálat társadalmi megbecsültségéhez, kapocs a honvédség és a társadalom között – közölte Méhes Mónika a minisztérium közleménye szerint.