Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Hankó Balázs a pénteki fővárosi sajtótájékoztatón a kihívás céljának nevezte, hogy a magyar közkönyvtárak Kárpát-medence-szerte innovatív módszerekkel népszerűsítsék az olvasást, növeljék a látogatószámukat és a kölcsönzések számát.

A hat hónapig tartó verseny végén kiválósági mutatók alapján (legnagyobb olvasóközönség-növekedés, legnagyobb kölcsönzésnövekedés, legnagyobb látogatószám-növekedés a könyvtári programok tekintetében, legnagyobb gyermekolvasószám-növekedés) díjazzák a könyvtárakat – közölte a miniszter.

Kiemelte, kategóriánként az első helyezett intézmények 10 millió forint, a második helyezettek 5 millió forint, a harmadik helyezettek pedig 3 millió forint pénzjutalmat nyernek – melyet olvasásnépszerűsítésre és szolgáltatásfejlesztésre használhatnak fel -, ezen kívül pedig három kiválósági különdíjat is kiosztanak az intézmények között.

„A könyvtári kihívás behívás a könyvtárba és egyben meghívás az olvasásra” – fogalmazott Hankó Balázs, majd hozzátette: büszkék lehetünk a magyar könyvtári hálózatra, ugyanis több mint háromezer bibliotékánk szolgálja nap mint nap az olvasás inspiráló élményét. Mindezt éves szinten 16 milliárd forinttal támogatja az állam – jegyezte meg.

A könyvtárak szerepe megváltozott, melyhez alkalmazkodniuk kell: a könyvek mellé internet, az olvasás mellé beszélgetés, a kölcsönzés mellé pedig találkozások kellenek – fogalmazott a miniszter.

Korábban írtuk

Hankó Balázs bejelentette azt is, hogy az OSZK munkatársainak köszönhetően megújult a Kulturális és Innovációs Minisztérium könyvtárterme is, ahol a hazai és külföldi szerzők szépirodalmi alkotásain túl többek a művészetek, a vallás, a történelem, a néprajz és az irodalomtudomány művei, mintegy ötezer kötet lelhető fel – mondta.

Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) elnöke arról beszélt, hogy az egyik legdrágább dolog, az a pénzzel megválthatatlan életidőnk, melynek minősége, tartalma és mélysége szorosan kapcsolódik a könyvhöz és a könyvtárhoz.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Könyvtári kihívást könyvtártípus és ellátott lakosság szerint több kategóriában hirdetik meg. Külön nevezhetnek az ötezer fő alatti lélekszámú települések könyvtárai, az ötezer fő feletti lélekszámú települések városi- és községi könyvtárai, a vármegyei hatókörű városi könyvtárak és fővárosi könyvtárak, valamint a felsőoktatási könyvtárak és szakkönyvtárak.

A verseny részeként három kiválósági különdíjat is kiosztanak 10 millió forint, valamint 5-5 millió forint értékben.

A program kiemelten fókuszál a könyvtárak közösségi szerepére és az intézmények saját múltbéli teljesítményükhöz viszonyítva mérik a fejlődésüket. Az adott naptári évben meghirdetett verseny az előző naptári év statisztikai adatainak összehasonlítására támaszkodik.

A Könyvtári Kihívás kiemelt célcsoportjai a gyermekek és fiatalok, valamint az anyaországon kívüli, Kárpát-medencei magyarok.