A Ripost értesülése szerint a rendőrség a reggeli órákban őrizetbe vette az akciócsoport vezetőjét szigetszentmiklósi lakásán, ahol házkutatást is tartottak. Az információk nyomán a lap megkereste a Budapesti Rendőrkapitányság sajtóosztályát ahonnan a következő választ kapták:

Hirdetés

„Elektronikus úton a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályához küldött megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság a médiában megjelent hírek alapján közérdekű üzem működésének megzavarására irányuló előkészület vétség gyanúja miatt hivatalból nyomozást rendelt el. Az eljárásban a BRFK rendőrei egy férfit elfogtak, előállítottak, lakásán kutatást hajtottak végre. Elszámoltatása folyamatban van.”

A rendőrség felhívta a figyelmünket az üggyel kapcsolatban kiadott korábbi közleményére is.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság biztosítja a gyülekezési jog békés gyakorlását, de a határozottan intézkedni fog azokkal szemben, akik ütő-, szúró- vagy vágóeszközökkel mennének tüntetni.

Korábban írtuk

A közösségi médiában buzdít egy férfi arra, hogy egy jogszerűen bejelentett, és a BRFK, mint gyülekezési hatóság által tudomásul vett gyűlés résztvevői fejszét vagy más szerszámokat vigyenek magukkal. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés gyülekezési jogról szóló törvény szerinti békés jellegét biztosító korlátozásait megsérti (tilos a gyűlésen – ideértve az oda eljutást, illetve az onnan távozást is – az élet kioltására, személyi sérülés vagy súlyos anyagi kár okozására alkalmas dologgal megjelenni). Aki ilyet követ el, azzal szemben a rendőrség a leghatározottabban fog eljárni.

A békés gyülekezés alapjog, annak gyakorlását a rendőrség biztosítja.

A gyűléseken

  • kövesse a rendezők, szervezők utasításait;
  • arcát ne takarja el;
  • ne tartson magánál közbiztonságra különösen veszélyes eszközt, például fejszét, kést, botot, petárdát;
  • véleményét nyilvánítsa ki békésen;
  • ha azt látja, hogy valaki rosszul lett vagy segítségre szorul, esetleg kérdése van, forduljon a rendezőkhöz, illetve a biztosításban részt vevő rendőrökhöz!”