A legnagyobb brit palesztinpárti szervezet, a Palestine Solidarity Campaign (PSC) – amely a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek kezdetének közelgő első évfordulója elé időzítette a tüntetést – szombat esti beszámolójában úgy fogalmazott, hogy „legalább 300 ezren tüntettek a szabad Palesztináért és a népirtás befejezéséért”.

Hirdetés

A Scotland Yard közleménye szerint ugyanakkor nehéz volt pontosan felmérni a résztvevők számát, de a megmozdulás „nagyobbnak tűnt” a legutóbbi időszak tiltakozó demonstrációinál.

A PSC a szombati tüntetést a szervezet megfogalmazása szerint „a Gázai övezet ellen indított és azóta is folytatódó népirtó támadás” első évfordulója alkalmából szervezte. A palesztinpárti szervezet a demonstrációt meghirdető felhívásában nem tett említést a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorcsoport által Izrael ellen egy éve elkövetett terrortámadásról. A Hamász tavaly október 7-i támadásában 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek.

A terrorszervezet fegyveresei Gázába hurcoltak 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak. Izrael ezután átfogó hadműveleteket kezdett a Gázai övezetben azzal a meghirdetett céllal, hogy felszámolja a Hamász politikai és katonai gépezetét.

Korábban írtuk

A Palestine Solidarity Campaign szerint a hadműveletekben több mint 41 ezer palesztin halt meg, köztük 17 ezer gyerek, az eltűntek száma több tízezer, és a 2,3 milliós gázai lakosság 90 százaléka otthona elhagyására kényszerült. A szombati londoni demonstráció volt a huszadik tömegtüntetés a PSC szervezésében tavaly október óta.

A Scotland Yard szombat esti beszámolójában közölte, hogy a megmozduláson 17 embert vett őrizetbe, elsősorban betiltott szervezetek támogatásra utaló magatartás, sürgősségi szolgálatok dolgozói elleni támadás, illetve a közrend megzavarásának gyanújával. A londoni rendőrség már a tüntetés előtt közölte, hogy őrizetbe veszi azokat, akik Nagy-Britannia által terrorszervezetnek minősített és betiltott csoportokat éltetnek a tüntetésen.

A rendőrség kiemelte a közleményben, hogy e szervezetek közé tartozik a Hamász és az Irán által támogatott libanoni Hezbollah síita milícia. A tüntetők a British Museum közeléből indultak, és a Whitehallra, a londoni kormányzati negyed főutcájára vonultak, ahol beszédek hangzottak el.

A felszólalók között volt Jeremy Corbyn, a kormányzó brit Munkáspárt volt vezetője és egykori miniszterelnök-jelöltje, aki az Izraelbe irányuló fegyverexport teljes leállítását és „Palesztina megszállásának megszüntetését” követelte. Szombaton izraeli zászlókat lobogtató ellentüntetők is felvonulnak a palesztinpárti demonstráció útvonalának közelében, vasárnap pedig a 300 ezres brit zsidóság érdekképviseleti szervezetei emlékeznek meg a londoni Hyde Parkban az Izrael ellen tavaly októberben elkövetett terrortámadás első évfordulójáról.