A politikus azt mondta, az EP szerdai, strasbourgi plenáris ülésének a magyar elnökségi program bemutatásáról kellene szólnia. Európa nagyon nehéz helyzetben van, az Európai Bizottság megalakulásának során ezeket a kihívásokat – köztük a versenyképesség kérdését – kellene napirendre venni, ahogy azt a magyar elnökség is prioritásként megjelölte – hangsúlyozta a képviselő.

Hirdetés

László András emlékeztetett, szeptember elején készült el Mario Draghi korábbi európai jegybankelnök, illetve korábbi olasz miniszterelnök jelentése az európai gazdaság helyzetéről. Ez egybecseng azzal, amit a magyar kormány is régóta mond: Európában problémát jelent a gazdasági stagnálás, csökken az európai termelés, nagyon magasak az energiaárak, ami versenyhátrányt jelenet az európai cégeknek.

Hozzátette: ehhez szorosan kapcsolódik a migráció és a háború kérdése, hiszen a szankciós politika és az energiaválság tovább terheli az európai gazdaságot.

A képviselő a baloldali sajtó és Magyar Péter „vágyálmának” nevezte, hogy a szerdai plenáris ülés Orbán Viktor és a Tisza Párt elnökének összecsapásáról szól majd. Magyar Péter csak egy képviselő a 720-ból, akik ott lesznek a vitán. Az ülésnek pedig az európai helyzetről, az elnökségről kellene szólnia.

Korábban írtuk

László András attól tart, a vita az Európa előtt álló kihívások helyett egy látlelet ad arról, hogy az EP milyen mértékben békeellenes, és mennyire elszakadt azoktól a problémáktól, amelyek tényleg érdeklik az európaiakat, mint a migráció, a háború, a gazdaság.

A magyar elnökség első felében nem fogalmaztak meg szakmai kritikákat sem a prioritásokkal, sem az elvégzett munkával kapcsolatban – közölte a képviselő.

A politikus arra számít, hogy Tineke Strik, az EP új állandó magyar jelentéstevője az eddigi gyakorlatnak megfelelően továbbviszi a magyarellenes hangot. Mint mondta, a holland zöldpárti képviselő már korábban is számos alkalommal erősen támadó stílusban szólalt meg magyar ügyekben, és attól sem riad soha vissza, hogy akár teljes hazugságokkal vádolja meg az országot.

Az elnökséget tartalmában és a munkáját kritizáló támadások mögött valójában az áll, hogy Magyarország békét szeretne Európában. Orbán Viktor miniszterelnök is arra törekszik, hogy olyan kezdeményezésekkel éljen, amelyek lehetőséget teremtenének az ukrajnai háború diplomáciai úton történő rendezésére – hangsúlyozta László András.

A politikus leszögezte, az európai intézmények és nyugati politikusok körében az Európai Parlament a legszélsőségesebb háborúpárti vonalat viszi. A júniusban és szeptemberben tartott plenáris ülésen is olyan határozatot fogadott el a néppárti és baloldali többség, amely arra presszionálja a tagállamokat, hogy a diplomáciai erőfeszítések helyett több katonai támogatást nyújtsanak Ukrajnának.