A frakcióvezető – akit a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakulóülése kapcsán kérdeztek – mondta, a választók azt várják tőlük, hogy ne jogászkodjanak, ne zárt ajtók mögötti paktumokat kössenek, hanem haladjon például a közlekedési káosz megoldásának ügye, a hajléktalanság vagy a lakhatás ügye.

Hirdetés

Szentkirályi Alexandra közölte, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciója a budapestiekért fog dolgozni, a közgyűlésben konstruktívak lesznek, hogy a fővárosiak ügyei „haladjanak”.

Szentkirályi Alexandra szerint mindent elmond a pénteki alakulóülés sikerességéről, hogy nem sikerült főpolgármester-helyettest választani, de még jelölni sem, és nem tudott dönteni a testület a szervezeti és működési szabályzatáról sem.

„Ez engem aggodalommal tölt el. Nem azért, mert a mi munkánk lesz egyébként kezelhetetlen, hanem azért, mert a budapestiek ügyei, azt gondolom, hogy állni fognak, nem fognak haladni”

– jegyezte meg. Hozzátette: amikor van baloldali főpolgármester és balliberális közgyűlési többség, azt gondolnák, hogy „intéződnek a dolgok”, hamarabb születnek a döntések, ehelyett azt látják, hogy „a pozíciókon való osztozkodás, a hatalom körüli veszekedés” leköti a pártok energiáját „a másik oldalon”.

Korábban írtuk

Kiemelte: annak ellenére, hogy látták „a szivárványkoalíción belüli csetepatét”, a frakció három érdemi javaslatot vitt az alakulóülésre. Az egyik arról szólt, hogyan lehet rendezettebb, biztonságosabb a főváros, az aluljárók, a közterek és ebben eredményt is értek el, a főpolgármesternek ugyanis tárgyalnia kell a Belügyminisztériummal arról, hogy emeljék vissza a 2019 előtti szintre a rendőrség és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közös járőrözését – mondta. Közölte: a másik két témában – a hajléktalankérdésben és a köztisztaságéban – csak „fügefalevél szintű” előrelépések voltak.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a fővárosban ellenzéki szerepben vannak, konstruktívak lesznek, javaslatokkal készülnek a következő ülésekre is, mert úgy látják, a budapestiek „vesznek el a nagyhatalmi veszekedésben”.

Arra a felvetésre, hogy az alakuló ülésen részt vett Magyar Péter, a Tisztelet és Szabadság Párt elnöke, a frakcióvezető emlékeztetett: a legutóbbi ülésen Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke vett részt pártelnöként. Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péter azért volt jelen a pénteki ülésen, „mert felügyelnie kellett a tíz tiszás képviselőt, hogy a paktumból, ami a szivárványkoalícióban megkötetett, senki nem szavaz ki”.

Úgy vélte, „a szivárványkoalíció” tagjai között „még a pozíciókon folyik a vita, de igazából az egymás tenyerébe csapás már megtörtént”, és Magyar Péternek „fontos, hogy képviselői tartsák ezt a megbeszélt vonalat”.

A beszélgetésben szóba került, hogy a nyáron a hírek szerint egyeztetett Karácsony Gergely főpolgármester, Magyar Péter, Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért – LMP-Zöldek) és Kovács Gergely (MKKP). Szentkirályi Alexandra megjegyezte: ezekre a megbeszélésekre a Fidesz, mint a legtöbb budapesti által támogatott párt nem volt meghívva, és az ott elhangzottakról sem mondott senki semmit. Az ajtók mögötti titkos tárgyalások vették át Budapesten a főszerepet, ami arról szól, kinek mi jut, ahelyett, hogy érdemi munka lenne, a budapestiek ügyei haladnának előre – emelte ki.

A főpolgármester jogköreiről szólva Szentkirályi Alexandra azt mondta, a Fidesz álláspontja is az, hogy Karácsony Gergelynél nagyon sok olyan jogkör van, ami 2019 előtt sem volt szokványos, és az elmúlt ciklusban a főpolgármester rengeteg jogosítványt „ragadott magához”, amivel kiüresítette a közgyűlés szerepét. Úgy vélte, ebben a kérdésben „elmozdulást kell látni” a következő közgyűlésig, hogy a képviselőknek és ezen keresztül a budapestieknek nagyobb beleszólása legyen a főváros ügyeibe.

Szentkirályi Alexandra a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is vendég volt hétfő reggel, és reagált Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész közlésére, aki a Városligetbe tervezett, új Nemzeti Galéria építése kapcsán a Facebook-oldalán arról írt, „hülyeségre mindig van pénz”, és nem több épület kellene a Városligetbe, hanem „több zöld”.

A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra: a budapestiek többsége szereti a megújított Városligetet. A budapestiek lábbal szavaztak, használják, szeretik, élvezik – mondta, hozzátéve, álszent az a hozzáállás, hogy kritizálják azt a Liget projektet, ami sokkal élhetőbbé, zöldebbé tette és gazdag kulturális értékkel ruházta fel a környéket.

Eközben a főváros legnagyobb fejlesztése a park területén „az a murvás parkoló, amit idevágtak nekünk öt év után, pop up park címmel” – jegyezte meg, kiemelve, hogy akik „ezt csinálták park néven”, azok ne kritizálják „Európa legnagyobb és legszínvonalasabb kulturális beruházását”.