Kanász-Nagy szerint a kormány kisgömböc módjára próbál hízni, ezt határozottan visszautasította és cáfolta válaszában Latorcai Csaba. AZ LMP javaslatát megfontolásra érdemesnek értékelte, ám nagyobb körültekintést és átgondoltságot tartott szükségesnek a kérdésben.

Hirdetés

Az LMP képviselője az önkormányzatiság erősítését, a polgármesterek munkájának megbecsülését szorgalmazta, szerinte a most elkezdődött új önkormányzati ciklus elején kell rendezni a polgármesterek fizetését. Közölte: a parlament előtt van az LMP javaslata, amely a kerületi és a megyei jogú városok polgármestereinek fizetését a mindenkori nemzetgazdasági átlagbér négyszeresére, a főpolgármesterét pedig hatszorosára emelné.

Azzal indokolt: óriási felelőssége van a polgármestereknek, több tízmilliárdos költségvetések felett kell rendelkezniük, a jelenlegi fizetéseket ugyanakkor egy sok évvel ezelőtti jogszabály rögzíti, miközben az elmúlt időszakban 40-50 százalékos infláció volt.

A fővárosi önkormányzat működésével kapcsolatban üdvözölte, hogy valódi viták alakultak ki, szerinte jó lenne, ha ez a „szakmai pezsgés” beköszönne a parlament falai közé is. Megjegyezte: Karácsony Gergely főpolgármester tovább panaszkodott, de volt olyan képviselő – Vitézy Dávid – akinek javaslatait konszenzussal fogadta el a fővárosi önkormányzat.

Korábban írtuk

Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára úgy reagált: az ülésen valóban sok vita zajlott, azonban erősen kérdéses, hogy a fővárosi önkormányzat működése jelen pillanatban megfelel-e a jogszabályi feltételeknek. Legyünk bizakodók, hogy a főpolgármesternek sikerül úrrá lenni a kialakult káoszon – jegyezte meg.

Az államtitkár a polgármesterek bérére vonatkozó javaslatot megfontolandónak nevezte, szerinte az LMP kezdeményezése így „nyitott kapukat dönget”, kiindulási alapnak nem rossz, de további munkálatokat igényel. Jelezte, hogy a kormány az elmúlt hónapokban foglalkozott azzal, hogy a polgármesterek bérét sávosan határozzák meg, összefüggésben az általuk viselt felelősséggel.

Ugyanakkor – hangsúlyozta – nem elegendő csupán a polgármesterek fizetéséhez hozzányúlni, a kormány felelősséget visel az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők bére iránt is. Emlékeztetett: időről időre az egyes ágazatok bérét a kormány rendezni kívánja, így a következő időszakban az „ország teherbíró képességével párhuzamban” az önkormányzati dolgozók helyzetét is napirendjére tűzi.