Hiába nem járt az EP-ben, ötmilliót kereshetett Magyar Péter szeptemberben
Korábbi ígéretei ellenére sem járt kint a munkahelyén szeptemberben Magyar Péter. A nyilvános jegyzőkönyvek szerint a Tisza Párt elnöke sem Brüsszelben, sem Strasbourgban nem tette tiszteletét az ősz első hónapjában. Ennek ellenére a Magyar Nemzet számításai szerint több mint ötmillió forintos fizetést kap.– A magyar EP-képviselők, a Tisza Párt képviselői dolgozni fognak, ellentétben az eddigi gyakorlattal – mondta Magyar Péter június 18-án. Szintén ugyanezen a napon kijelentette: – Mi mindig értetek fogunk dolgozni a nap 24 órájában és a hét 7 napján. (…) Nem mindegy, hogy az ember a nap 24 óráját munkával tölti, vagy egyébként teniszezik kint Brüsszelben, vagy egyébként klubokba meg bárokba jár. Erre is tudok példát mondani. Én nem így fogom múlatni az időt.
A dátum azért is fontos, mert mindössze három nappal ezt követően történt a politikus diszkós botránya, amelynek kapcsán máig nem tette egyértelművé, hogy valójában mit is követett ott el. Egyébiránt Magyar Péter már az EP-listavezetők köztelevízióban rendezett vitáján is azt állította, rendkívül képmutatóan, hogy a Tisza Párt képviselői bizonyosan be fognak járni a munkahelyükre, és a választóikat fogják képviselni.
Ehhez képest ma már tudható, hogy rögtön az első teljes, brüsszeli és strasbourgi ülésekkel teletűzdelt hónapban távol maradt a munkahelyétől a pártelnök.
Szeptemberben Magyar Péter a nyilvános jegyzőkönyvek tanúsága szerint egyáltalán nem járt az Európai Parlament ülésein.
Az Európai Parlament szeptember 4-én tartotta első ülését, Magyar Péter pedig 5-én már inkább a Keleti pályaudvarnál sörözött, írja a Magyar Nemzet, hozzátéve, Magyar ráadásul az EP alkotmányügyi bizottságának első szeptemberi ülésén sem jelent meg, jóllehet a testületnek nemcsak tagja, hanem alelnöke is. Októberben – szinte napra pontosan egy hónappal az első szeptemberi ülést követően – eddig egyetlen napra ment ki a múlt héten, méghozzá egy brüsszeli szakbizottsági ülésre, majd ma már újra büszkén tudósított strasbourgi kiutazásáról.
A Magyar Nemzet emlékeztet:
„az európai parlamenti képviselők alapfizetése havi nettó 7854 euró, amelyet havi 4950 euró költségtérítés egészít ki. A Magyar által egy ismerősének szóló kommentben a »legnagyobb kamuállás a világon« megfogalmazással leírt képviselőség kapcsán a pártelnök a szeptemberi távollétével együtt is 12 804 euró fizetést kap, azaz több mint 5,1 millió forintot vehet fel.”