Hiller István a politika és a színház kapcsolatáról elmélkedett
Hiller István (MSZP) az kérdezte az Országgyűlésben, miért avatkozott bele a politika a színház világába, hogyan fordulhatott elő, hogy a kultúráért felelős minisztérium megváltoztatta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) döntését, elvéve 30 független színháztól a pályázati támogatást.Azt mondta: néhány héttel ezelőtt az NKA Színházművészeti Kollégiuma hozott egy döntéssorozatot, majd a kultúráért felelős miniszter megváltoztatta azt. Írt ugyanis egy listát a szakmai kollégiumnak, hogy mely színházak ne kapjanak pályázati pénzt.
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában hangsúlyozta: az NKA nem szüntette meg egy szervezet támogatását sem, mert az NKA pályázatain keresztül projektek résztámogatását végzi, kifejezetten nem feladata és nincs is rá jogszabályi lehetősége, hogy bármelyik kulturális szervezet működési költségeit finanszírozza.
A politikai befolyásolás vádját valótlannak nevezte, kijelentve, a pályázatokat szakemberekből álló szakkollégiumok vezetik végig a kiírástól egészen az eredményhirdetésig.
Hiller István úgy reagált, az eset után az NKA Színházművészeti Kollégiumának hat tagjából kettő lemondott. Zsigó Róbert viszonválaszában arról beszélt: a kormány 2010 óta kiemelt stratégiai ágazatnak tekinti a kultúra területét, és ez megnyilvánul a támogatásokban és a kultúra területén hozott döntéseiben is.