Navracsics Tibor közölte: a program elindításának célja, hogy nagyobb dinamikát adjanak a területi felzárkózásnak. A jövőben szisztematikusabb fejlesztéspolitika valósulhat meg az uniós források és a Magyar falu program forrásai mellett a területfejlesztési alap bekapcsolásával.

Hirdetés

Ismertetése szerint a program lényege, hogy az iparűzési adó 2025. évi többlete kerülne be a területfejlesztési alapba és válna „visszapályázhatóvá” a járások által. Ez a forrás a Pénzügyminisztérium kalkulációja szerint 65 milliárd forint lesz – mondta Navracsics Tibor.

A járások ugyanarra az összegre pályázhatnak, mint ami az iparűzési adó többleteként megjelent, ugyanakkor ha ez a többlet az évi 250 millió forintot nem éri el, akkor a költségvetés kiegészíti ezt – mondta. „Azaz legalább 250 millió forintos keretre pályázhat minden járás, a vármegyeszékhely-központú járások esetében ez az összeg 500 millió forintot jelent” – jelezte.

Korábban írtuk

Navracsics Tibor hozzátette: a 174 járásból 135 olyan járás van, ami 250 millió forintos pályázati összeggel rendelkezik, hat megyeszékhely pedig 500 millió forintos keretet kap. A vármegyeszékhely-központú járások esetében is igaz az, hogy ha az iparűzésiadó-többlet nem éri el az 500 millió forintot, a költségvetés kipótolja 500 millió forintig.

A tervek szerint összességében 141 járás jut nagyobb fejlesztési forráshoz, mint ami az iparűzési adó többlete lenne, és 33 olyan járás van, ami 250 millió forint feletti többlettel rendelkezik majd 2025-ben.

A többlet összegét garantáltan megkapják a járások – mondta a miniszter, hozzátéve: a pályázat céljait a kormány jelöli meg az előző év őszéig.

A projekt kidolgozására és a pályáztatás menetének lebonyolítására úgynevezett járási fejlesztési fórumok jönnek létre. Ezek vezetői a járásszékhelyi polgármesterek lesznek, tagjai pedig az önkormányzati hivatallal rendelkező települések polgármesterei – ismertette Navracsics Tibor.

A döntéseket a fórumoknak kétharmados többséggel kell meghozniuk, aminek egyik célja, hogy „tompítsák a város és környéke közötti esetleges ellentéteket” – tette hozzá.

A miniszter jelezte: a Versenyképes járások programról szóló tervet ismertette az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa előtt is, és bízik abban, hogy az önkormányzati szövetségek is támogatni fogják a tervezetet, amivel minden évben garantált fejlesztési forráshoz juthatnak a járások.