Magyarországon az ügyészség minden egyes ügyben a törvények előírásait betartva, szakszerűen, politikai befolyástól mentesen jár el – írja a közlemény.

Hirdetés

Az Európai Parlament Magyarország jogállamiságával foglalkozó új jelentéstevője, Tineke Strik keddi sajtótájékoztatója előtt az ügyészséggel nem konzultált, tőle adatokat nem kért, viszont a közösségi oldalán már a magyarországi látogatása előtt leírta, hogy szerinte mit fog itt tapasztalni.

A jelentéstevő véleménye szerint az ügyészség, a legfőbb ügyész nem független Magyarországon. Ezzel szemben tény, hogy a magyar ügyészi szervezet független a végrehajtó hatalomtól, a kormány vagy az igazságügyi miniszter nem utasíthatja a legfőbb ügyészt. Független, illetve a parlament felé beszámolási kötelezettséggel bíró ügyészi szervezet működik az Európai Unióban Magyarországon kívül például Szlovákiában, Finnországban és Portugáliában is. A francia és a német ügyészi szervezeti modell pedig – amellett, hogy az igazságügyi miniszter utasíthatja és Franciaországban vissza is hívhatja az ügyészeket – erősen hierarchizált. Ez utóbbi ellen az uniós szervek nem emeltek kifogást. Ugyanakkor a magyar legfőbb ügyész egyedi ügyben utasítást nem ad. Olyan jogköre sincs, mint például a szlovák legfőbb ügyésznek, aki saját hatáskörben bármilyen ügyben folyó eljárást indokolás nélkül megszüntethet – összegez az ügyészség közleménye.

A jelentéstevő véleménye szerint Magyarország az egyik legkorruptabb állam az EU-ban. Ezzel szemben az EU közvélemény kutató szervezete, az Eurobarometer 2023-as felmérése szerint a megkérdezettek esetében nagy különbséget mutat aközött, hogy mit gondolnak arról, mennyire elterjedt a korrupció hazánkban (88 százalék válaszolt akként, hogy elterjedt) és aközött, hogy a válaszadót érinti-e a korrupció a mindennapi életben. Ez utóbbi kérdésre 22 százalék válaszolt igennel, ami az uniós tagállamok középmezőnyébe teszi Magyarországot, és két százalékponttal jobb az uniós átlagnál. Még nagyobb az eltérés az arra a kérdésre adott válasznál, hogy a válaszadó személyesen tapasztalt-e az elmúlt 12 hónapban korrupciós esetet, vagy volt-e annak tanúja: 9 százalék válaszolt igennel. Az ügyészség hatáskörébe ezen 9 százalék tartozik – írják.

Korábban írtuk

A magyar ügyészség a rendelkezésére álló eszközökkel maga is fellép a korrupció ellen és minden esetben, ahol annak fennállnak a törvényi feltételei, vádat emel.

A korrupciós bűncselekménnyel érintett regisztrált elkövetők számát vizsgálva megállapítható, hogy a magyarországi korrupciós helyzet viszonylag állandó.

Ezzel kapcsolatban külön kiemelést érdemel, hogy Laura Codruta Kövesi asszony, az Európai Ügyészség (EPPO) főügyésze többször is – így legutóbb az Európai Unió tagállamai Legfelsőbb Bíróságai mellett működő ügyészségek vagy azonos jogállású intézmények hálózatának idén májusi luxemburgi konferenciáján, ahol egy évre Polt Péter legfőbb ügyész vette át a szervezet elnöki tisztségét – eredményesnek értékelte az EPPO és a magyar ügyészség 2021 áprilisában munkamegállapodással is megerősített szakmai együttműködését.

A jelentéstevő véleménye szerint Magyarországon teljes büntetlenséget élveznek az elkövetők, illetve az ügyészi hivatalnál eltűnnek az ügyek.

„Ez egy képtelen állítás, ami minden alapot nélkülöz. A magyar ügyészség, ahol annak fennállnak a törvényi feltételei, minden esetben vádat emel. Várjuk a jelentéstevő saját – álláspontunk szerint nem valós – állítását alátámasztó konkrét példáit”

– áll a Legfőbb Ügyészség közleményében.

Ide kapcsolódnak az uniós elvárásoknak megfelelő új jogintézmény, a 2023. január 1-jétől alkalmazandó kiegészítő pótmagánvád eddigi tapasztalatai. Az eljárás lehetővé teszi, hogy egyes kiemelt – így például korrupciós – bűncselekmények esetében bárki a bírósághoz forduljon felülbírálati indítvánnyal, ha az ügyben feljelentés elutasítás vagy megszüntető határozat született. 2023-ban 35 esetben éltek a jogosultak ezzel a jogukkal. A bíróság 5 esetben adott helyt a felülbírálati indítványnak. Fontos kiemelni, hogy ismételt felülbírálati indítvány benyújtására már csak egy esetben került sor, amit a bíróság elutasított. Kiegészítő pótmagánvádlói vádindítványt pedig egyetlen esetben sem nyújtottak be.

Az ügyészség a törvények szerint jár el a hatáskörébe tartozó ügyekben – közölték.