A tárcavezető a bizottsági meghallgatásán kiemelte: a kormány vállalásai teljesültek, 2010-hez képest a nyugdíjak reálértéke 20 százalékkal nőtt, januártól 6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, így az idén is emelkedés lesz reálértéken.

Hirdetés

A kormány 2010-es megalakulásakor stabil vásárlőerőt ígért a nyugdíjakhoz, ami kiegészült a 13. havi nyugdíj visszaépítésével. A vállalások teljesültek – húzta alá.

Hozzátette: minderre úgy került sor, hogy 2005 és 2010 között 5 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke. A képviselőknek a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó kérdéseire kijelentette: az nincsen tervben, ilyen kormányzati dokumentum nem készült. Hangsúlyozta: nincs olyan kormányzati terv, amely a „Nők 40” eltörlését eredményezné, mert az sikeres, nem változtatnak rajta.

Korábban írtuk

A magyar nyugdíjrendszerről elmondta: elkezdték azt megtisztítani azoktól az elemektől, amelyek nem oda tartoztak, így hosszabb távon stabilabb lett, emellett több lett a járulékfizető, mivel többen dolgoznak. A népességfogyás lassult, de nem állt meg, ugyanakkor a termelékenységi ráta nőtt, ami szintén hozzájárulás a nyugdíjrendszer finanszírozhatóságához.

Megjegyezte: eddig összesen már 344 milliárd forint nyugdíjprémiumot fizettek, öt alkalommal.

Rezsicsökkentésre több mint 1300 milliárd forintos alap van a költségvetésben, ami szintén segíti a nyugdíjasokat.

A nyugdíjrendszer stabil, finanszírozása hosszú távon biztosított – összegezte a tárcavezető.