Fotó: MTI/Illyés Tibor
Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke előadást tart a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban 2024. október 9-én
Hirdetés

Az elmúlt száz esztendőben megnégyszereződött a Föld lakóinak száma; a demográfiai robbanás Európára nem igaz, de Ázsiára, Afrikára és Dél-Amerikára igen; mindez növekvő fogyasztással is társul – mondta Áder János szerdán a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium diákjai előtt.

A vízválságtól a fenntartható fejlődésig című előadásában a volt köztársasági elnök a víz- és klímaválság okai közt említette, hogy a föld népességének ilyen arányú növekedése révén folyamatosan csökken az egy főre jutó hozzáférhető édesvíz, mivel a bolygón meghatározott mennyiségű víz áll rendelkezésre – részletezte a problémát Áder János.

Mint mondta, mindemellett az energiaigény emelkedése háromszorosa a népesség növekedésének, amivel fokozódik a vízfelhasználás.

A szén-dioxid-kibocsátás folyamatos növekedése a földfelszíni hőmérséklet emelkedéséhez vezet, ez pedig egyebek mellett időjárási szélsőségeket okoz. Ezt jól érzékelteti, hogy egyszerre vannak jelen árvizek, illetve tavak, folyók kiszáradása.

Korábban írtuk

A volt köztársasági elnök szerint nem járható út, hogy a növekvő energiaigény továbbra is jórészt fosszilis energia felhasználásával legyen kielégítve, mert ezzel „fölfűtjük a bolygót és több helyén a világnak ellehetetlenítjük, hogy emberek éljenek a következő évtizedekben vagy évszázadokban”.

A vízfelhasználás ilyen arányú növekedése azért is veszélyes, mert a föld vízkészletének csak 0,007 százaléka felszíni, könnyen hozzáférhető édesvíz, a Földön található vizek 97 százaléka sós víz, amiből csak igen költségesen lehet édesvizet készíteni.

Áder János kiemelte, hogy akár egy család is sokat tehet, például tudatos vízhasználattal, a vízkészletek megőrzéséért.

Ipari szinten is fontos lenne a takarékoskodás, „ugyanazt, amit eddig csináltunk, azt kevesebb vízből csináljuk” – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a vízhozzáférést még a szennyvíz és a sós víz tisztításával lehet növelni, amire ma már elég jó, de drága technológiák vannak.

Az előadást követően Áder János Balogh Márton és Zöld-Balogh Ágnes úszólápszakértő, valamint Sete Krisztina és Czita Zoltán tanár vezetésével ellátogatott a szigetszentmiklósi úszólápokhoz, amelyeket nemrég ért olajszennyezés.