Konyhából a katedrára

– Miért mikrotörténet?

– Ez egy kutatásmódszertani fogalom, amely szerint a történelem korszakait nem messziről, hanem közelebbről, a kisebb mozzanatok felől kiindulva könnyebb megérteni és megismerni. Egy-egy történelmi személy vagy magánember életrajzi adataiból kiindulva ugyanis megismerhetők a különböző korok fontosabb mentalitástörténeti csomópontjai. A Mikro-(nő)történet című kötetben azt próbálom feltárni, hogy a XIX. század végén, a XX. század elején vajon mit gondoltak a nőkről, a nők helyzetéről, a nők kevésbé szabad pályaválasztásáról, illetve a korai feminizmusról.

És választ keresek arra is, hogy az emberi tényezők aspektusából, de mégis a kor társadalmi elvárásainak kontextusában lehetséges-e globálisan vizsgálni egy adott korszak két meghatározó férfi gondolkodója és az őket körülvevő női értelmiség segítségével a nők lehetőségeit a tanulás világában.

– Milyen forrásokból dolgozott?

– Elsősorban Gyertyánffy Istvánnak és Imre Sándornak, a kor nagy pedagógusainak vagy kapcsolathálójuknak egodokumentumaira, azaz naplójára, memoárjaira, magánlevelezésére támaszkodtam. Az Országos Széchényi Könyvtár állományára alapoztam, ahol Gyertyánffy naplóját, valamint Imre Sándor és Gyertyánffy levelezésének jelentős részét őrzik. E két pedagógus szerepe nagyon fontos, mivel tevékenyen részt vállaltak a századforduló oktatásügyének feladataiban, vagyis nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szinten is beleszólásuk volt a nőképzés alakulásába.

– Milyen volt a nők helyzete a XIX. század végén?

– Röviden: rossz. Ha hosszabban kell válaszolnom, akkor inkább azt mondanám, nagyon egyszerű, a nők helyzetét ugyanis ebben a korszakban a döntéshozói helyzetben levő férfiak határozták meg. A női szerep az anya, a férjét végletekig támogató feleség, valamint háziasszony vagy gazdasszony triumvirátusában teljesedett ki, függően attól, hogy az adott hölgy melyik társadalmi osztályhoz tartozott. A legtöbb lehetőség talán az arisztokrata leányok számára adódott, hiszen ők nevelők, a jobb módúak francia kisasszonyok mellett tanulhattak ebben az időszakban, és a gyakran egyházi nőnevelő intézetekbe is bekerültek, ám a képzésük csak arra szolgált, hogy művelt feleségük legyenek férjüknek, és művelt potenciális édesanyák, akik később rátermett férfiakat nevelnek. Persze a XIX. században élő Teleki Blanka, Karacs Teréz és Zirzen Janka nőnevelési tevékenységét is fontos megemlíteni, ám az nem terjedt ki a társadalom egészére. Az intézetek népszerűségét jelzi a Vallás- és Közoktatási Minisztérium korabeli kimutatása, amely szerint 1872-ben a magánintézetek leánynövendékeinek a létszáma országosan több mint tizenkétezer fő volt, három és félszer annyi, mint ahány leány az összes felső népiskolába és leány-polgáriiskolába járt.

– Mi minden indíthatta el a nők helyzetének változását?

– Az első komoly fordulat az I. világháború alatt történt. A férfiak többsége a fronton szolgált, a hátországnak működnie kellett, így a nők rövidre vágatták a hajukat, ledobták a fűzőt, a dupla szoknyát és munkába álltak. A Tanácsköztársaság bukásával azonban újra ugyanazokban a társadalmi szerepekben találták magukat, ahol azelőtt. A világháború tehát annyiban befolyásolta a nők helyzetét, hogy több munkát vállalhattak, ám a női kiteljesedésben mindez látszatszabadság volt csupán. A századfordulón ugyanakkor megjelent hazánkban az amerikai reformpedagógiai mozgalom, amely elsőként hívta fel a figyelmet a gyermek igényeinek fontosságára. Nagy László ekkortájt írta meg gyermektanulmányát: a hazai reformpedagógia képviselője azonban nemcsak a gyermeklélektanra és ezen keresztül a gyermek lelki igényeire irányította rá a figyelmet, hanem arra is, hogy a nők képzésére a társadalomnak egyre nagyobb szüksége lehet. Nagy Lászlóval személyes jó kapcsolatot ápolt Imre Sándor is – úgy gondolom, hogy a reformpedagógia egészen biztosan hatással volt utóbbi elképzeléseire, így arra is, hogy a magyar politikában ő maga úttörőként sürgette a nőnevelés hazai megreformálását. Imre Sándornak egyébként éppen Gyertyánffy volt a mestere, nagy példaképe és elődje a Paedagogium, a budai tanítóképző intézet élén. Ezért is találtam érdekesnek, hogy gondolataik, a nőneveléssel kapcsolatos megközelítéseik olykor mégis mennyire különböztek egymástól.

– Miben érhető ez tetten?

– Gyertyánffy szigorú elveket vallott, úgy vélte, a nőt vissza kell vezetni a családi életbe, nem pártolta, hogy az otthon falain kívül próbáljon érvényesülni. A korszakban meglehetősen negatív megjegyzésekkel illették a nők felsőfokú tanulmányokra tett kísérleteit, Krammer József pozsonyi polgáriskolai igazgató például úgy vélte, a polgári származású leányokat nem szabad egyetemre engedni, mert elhatalmasodik rajtuk az úrhatnámság, üresfejű papagájokká válnak, ha bekerülnek a felsőoktatási intézményekbe. Gyertyánffy hasonlóan gondolkodott, a polgárlányoknak a polgári iskolákat és a gyakorlati képzéseket ajánlotta, hogy jártasak legyenek a különböző ipari, gazdasági tevékenységekben, főként kézművességben. Mindemellett a reformpedagógia Gyertyánffyra is hatott, de nem a modern nőnevelés terén: tanulmányútja során sokkal inkább a svájci műhelyiskolák bűvölték el, amelyek a mai alternatív iskolák gyökerei voltak, ezért hasonlítottak rájuk. Imre Sándor sokkal inkább kitágította a kört, úgy gondolta, minden nőnek meg kell találnia a hozzá leginkább illő iskolát. Nem véletlen, hogy a 20-as évek közepén a szegedi egyetemen Imrének számos női hallgatója volt, akik később például közgazdászok, nevelőintézet-vezetők, neveléstörténészek és pszichológusok lettek. Imre Sándor volt talán a nyitottabb személyiség, a Feministák Egyesületének egyik gyűlésén is előadást tartott, ami igen bátor döntés volt egy férfitól abban az időben. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy e pedagógusokat is saját történeti kontextusukban vizsgáljuk. Hiszen mai szemmel összességében kissé vaskalaposaknak tűnhetnek, ám abban a korban a témával kapcsolatos hozzáállásuk és megnyilvánulásaik teljesen megfeleltek a tőlük elvárt társadalmi normáknak.

– Mára erodálódott és meglehetősen negatív felhangjai vannak a feminizmus fogalmának. Milyen volt a század eleji feminizmus?

– A feminista nők szerettek volna mást is csinálni az anyaságon és a feleség szerepén kívül, úgy érezték, helytállnának a férfiak uralta értelmiségi pályákon is. A feminizmus a szabad női pályaválasztás és szavazati jog mellett érvelt, ám a mai feminista törekvésekkel szemben fontosnak ítélte meg a nő családban betöltött szerepét. Egyébként Hugonnai Vilma volt az első magyar orvosnő, Svájcban szerezte a diplomáját, ám két évtizedet kellett várnia, hogy 1896-ban felvehesse a praxisát Pesten. Ő igazi úttörő volt, de ott vannak azok a ragyogó gondolkodású értelmiségi hölgyek is, akiket a már említett két férfi pedagógus mellett fontosnak tartottam a kötetbe beemelni: ezek az alig ismert női írók, nőnevelők, újságírónők Gyertyánffyval és Imrével is szakmai kapcsolatban álltak, leveleztek, gondolataikkal kölcsönösen hatottak egymásra, ráadásul a két pedagógus kapcsolati hálójának köszönhetően a nőnevelés ügyét támogató közeg először kisebb, később nagyobb sikereket ért el a feminista törekvések gyakorlati megvalósításában.

– Kik voltak nőként tagjai az említett értelmiségi körnek?

– Például Berta Ilona, az Erzsébet Nőiskola igazgatója vagy Neményi Erzsébet, aki a századfordulón íróként és újságíróként ugyancsak az erősen férfiak uralta világban próbált érvényesülni. A XIX. században közepén férfiak döntöttek arról, hogy egy nő milyen szerepet kaphat az irodalmi pályán. Alapvetően azt gondolták, jobb, ha a nő otthon marad, ám ha mindenképpen irodalommal akar foglalkozni, akkor regéket, meséket vagy leányregényeket írjon. A XX. század elején ez a szélsőséges hozzáállás kissé oldódott, és a tanári pályán is viszonylag korán szerepet vállalhattak a nők, ám a közgazdászi vagy pszichológusi pálya inkább csak a húszas években nyílt ki előttük. Nagyon kevesen voltak azok, akik ki mertek lépni a kor rájuk erőltetett női szerepeiből, hiszen ilyen esetben a társadalmi kitaszítottsággal kellett volna számolniuk, például azzal, hogy nem találnak megfelelő férjet maguknak. El sem tudjuk ma képzelni, milyen nagy félelme volt ez a korabeli hölgyeknek.

– Éppen ezért vélhetően érzékenyen érintette a női szerepek változása a többségi társadalmat…

– Talán azért is szorították a nőket ilyen egyoldalú szerepek közé, mert a férfiak féltették a saját állásaikat, és féltek attól, ha a nők elkezdenek gondolkodni, akkor döntéseket fognak hozni a saját testük felett is: például a szexualitás terén vagy abban, hogy kihez mennek feleségül. A korszakban sokan leírták, hogy tartottak a prostituálódástól, amennyiben egy nő értelmiségi pályát választ magának. A századforduló férfiközpontú világa mára radikális változásokon ment keresztül, ma már kevés olyan színtere van az életnek, ahol a nők ne vállalhatnának szerepet. És ehhez a változáshoz egy kicsit a kötetben megjelenő gondolkodók is hozzátették a magukét.