Fotó: shutterstock.com/blurAZ (archív)
Hirdetés

A törvény szerint a lakosságot érintő, már 2014-ben bevezetett hadiadót 1,5 százalékról 5 százalékra emelik. Kivételt képeznek a katonák, számukra továbbra is 1,5 százalék lesz az adó mértéke. Magasabb lesz az egyéni vállalkozók és kisvállalkozások adója, 50 százalékos nyereségadót vetnek ki a bankokra, és 25 százalékos adót a pénzügyi cégek nyereségére.

Jaroszlav Zseleznyak képviselő elmondta, hogy a törvényt a 450 tagú parlament jelen lévő képviselői közül 247-en szavazták meg.

A törvényerőre emelkedéséhez a jogszabályt még Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is alá kell írnia.

Az adóemelés visszamenőleg, október 1-jétől lép hatályba. Az adóbevételekből finanszírozzák majd részben a közelmúltban elfogadott több mint tízmilliárd eurónyi pótköltségvetést.

Korábban írtuk

Az új adókon kívül a kormány megemelte a belföldi piacon történő hitelfelvételt, és átalakította Ukrajna külföldi adósságát, amivel a következő három évben 11,4 milliárd dollárt (4177 milliárd forintot) takarít meg az ország.

Az orosz offenzíva kezdete óta Ukrajna csaknem 100 milliárd dollár nyugati segélyt kapott, amellyel a többi között a nyugdíjaknak, a közszférában dolgozók bérének és más szociális kiadásoknak a finanszírozását oldották meg.

Az ukrán állami költségvetés több mint felét külföldi hitelekből és segélyekből finanszírozzák. Ukrajna már a 2022. februári orosz támadás előtt is Európa legszegényebb országa volt az egy főre jutó jövedelem tekintetében.