Hirdetés

Vitézy Dávid a HÉV-ek kapcsán írt Facebook-bejegyzésekről elmondta: Lázár János építési és közlekedési miniszterrel vannak nézetkülönbségeik, alapvetően kudarcos teljesítménynek tartja, amit közlekedési miniszterként elért. A MÁV rosszabb állapotban van, mint két évvel ezelőtt, és felmerült a HÉV-ek ritkítása is, amiről fővárosi képviselőként jelezte, hogy nem tud vele egyetérteni, és emiatt összehívta jövő hétfőre az illetékes fővárosi szakbizottságot is.

Vitézy Dávid szerint a magyar vasút ügye nemzetgazdasági jelentőségű kérdés, a csehek, a lengyelek, az osztrákok nemzeti közös üggyé tudták tenni a vasutat, ezen az úton kellene Magyarországnak is elindulni.

Az önkormányzati munkáról szólva hangsúlyozta: a „sokszínű” Fővárosi Közgyűlésnek köszönhetően demokratikus helyzet állt elő, de a kaotikus is igaz rá. Úgy gondolja, tanulási folyamat lesz az, hogyan tudnak az országos politikában egymással szemben álló, de a városért tenni akaró szereplők többségeket létrehozni.

Közölte: a Podmaniczky Mozgalom nevet egyeztette az LMP-vel, amellyel listaszövetségben vannak. A nevet azzal indokolta, hogy ne úgy nézzen ki, mintha egymással csak pillanat erejéig működnének együtt, hanem azt mutassák, hogy ez egy Budapestért közösen tenni akaró mozgalom. Ettől még az LMP az országos politikában működik – tette hozzá.

Korábban írtuk

Vitézy Dávid arról is beszélt: a Podmaniczky Mozgalom és a Tisza Párt közt nincs koalíció, és nem tervez ilyesmit. Leszögezte, az a célja, hogy a választási programjából minél többet meg tudjon valósítani. A BKK-rendészet mellett ilyen ügynek nevezte az új állatvédelmi központ felállítására tett javaslatát is.

Arra a kérdésre, hogy jobb vagy baloldalon áll, azt válaszolta: az konzervatív nézet, amikor azt mondja, hogy milyen szép lenne, ha köztereink olyan szép állapotban lennének, mint száz éve Budapesten, de amikor a közösségi közlekedés fejlesztéséről, a lakhatás közpolitikai kérdéssé tételéről van szó, az pedig baloldali. A jó várospolitika jobb és baloldali elemek elegye, talán a politikai kategóriajelzők közül a zöld áll hozzá legközelebb – jelentette ki.

A műsor második részének nyitó kérdésére Vitézy Dávid úgy felelt, a jelenlegi állapot szerint nem lesz főpolgármester-helyettes, mert Karácsony Gergely főpolgármester úgy döntött, hogy nem jelöl helyetteseket.

Arról is beszélt: szokatlan és nehéz politikai helyzet lenne a választási ellenfele helyetteseként dolgozni, majd hozzáfűzte, ha mégis komoly felkérést kapna, sok feltétele lesz, amelyek azzal függenének össze, hogy a programjából minél többet meg tudjon valósítani.

A Magyar Péterrel és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökével tartott találkozója kapcsán természetesnek nevezte, hogy a frakcióvezetők egyeztetnek egymással, ám Karácsony Gergelyen kívül senki sincs olyan helyzetben, hogy főpolgármester-helyettest jelöljön.

A fővárosi közlekedési helyzetről Vitézy Dávid azt mondta: a legnagyobb problémák a külső kerületek és az agglomeráció közösségi közlekedésének versenyképesebbé tételében vannak.

Ezért kulcskérdés az elővárosi vasutak, a HÉV-ek, valamint a villamoshálózat fejlesztése – jelentette ki, és példaként hozta fel, hogy az esztergomi vagy a székesfehérvári vasútvonalon, illetve a budai fonódó villamoshálózaton véghez vitt fejlesztéseket követően nőtt az utasok száma.

Elmondta: a BKK-rendészethez hasonlóra van máshol is példa, Dublinban épp egy ilyen rendszert vezetnek be. A tervek nem csak járőrszolgálatról szólnak, hanem arról is, hogy a BKK „kivonuló” szirénás járműveibe hatósági jogkörökkel bíró rendészt ültetnek, aki hamar a város bármely pontjára oda tud érni.

A műsor vége felé az is szóba került, hogy konfliktusos hozzáállásán szerinte nem kell változtatni, mert ezek arról szólnak, hogy Budapest vagy a vasút ügyei jobban menjenek.

Egy budapesti olimpia rendezésére Vitézy Dávid nem tudott igent vagy nemet mondani. Szerinte ez egyrészt alkalom lehet Budapest nagy volumenű fejlesztésére, de csak akkor, ha minderre írott, jogi, számon kérhető garanciák vannak a kormánytól, és a budapestiek nagy többsége támogatja azt.

Martí Zoltán, a műsor házigazdája elmondta: a műsorba meghívták Karácsony Gergely főpolgármestert, aki más elfoglaltsága miatt visszautasította a meghívást; Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, valamint Ordas Eszter, a Tisza Párt budapesti frakcióvezetője nem is válaszolt a megkeresésre.