Hirdetés

Beavatkoznak hazánk belügyeibe

Orbán Viktor a magyar uniós elnökség szerdai európai parlamenti programismertetőjét követő vitát úgy értékelte, az a tényeket mellőzte, gyűlölködő volt, és nem törődött Európával, az európai emberekkel, csak a támadás jellemezte.

A kormányfő azt mondta, a vita arról szólt, hogy meg akarják buktatni a magyar kormányt, és a helyére az európai szocialisták Dobrev Klárát, a néppárt pedig a Tisza Pártot Magyar Péterrel akarja kormányon.

Hozzátette, eddig is úgy gondolta, hogy a két európai vezetőnek ez a célja, de az szokatlan, hogy ezt ilyen nyíltan belevágják a világ képébe, ahelyett, hogy európai ügyekkel foglalkoznának.

Világossá tették, hogy ez az a koalíció, amit szeretnének, és amelynek a házassága meg is történt a szemünk előtt. „Celebrálta papként vagy anyakönyvvezetőként von der Leyen, Manfred Weber volt a tanú” – mondta.

Korábban írtuk

Hozzátette, a két érintett fél meg is mondta, készen áll arra, hogy teljesítse, amit Brüsszel követel: Magyarország beszáll a háborúba Ukrajnával, fegyvert szállít és pénzt ad a magyar költségvetésből; támogatják a brüsszeli migrációs politikát, vagyis be kell engedni a migránsokat; a család- és a gyermekvédelmi törvényeket el kell törölni, és bele kell szállni a gazdasági, kereskedelmi háborúba.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „be akar delegálni Brüsszel a leendő magyar kormányba egy szocialistát meg egy néppártit, akik majd támogatni fogják a legfontosabb brüsszeli célkitűzéseket, amelyek éppen a konfliktusokat okozzák Magyarország és Brüsszel között. Vége a szuverenista magyar politikának, brüsszelita kormányunk lesz”.

A magyar uniós elnökségi programot a kormányfő átgondoltnak, nagyon színvonalasnak, kiváló szakmai munkának nevezte. Elmondta, hogy nagyon jó stáb dolgozik Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter vezetésével.

Vérgőzös vita

Hozzátette: elég színvonalas vitát tudtak volna tartani az Európai Parlamentben arról, miért van bajban az európai gazdaság, miért mennek el Európa mellett az amerikaiak és a kínaiak. Itt a baj a migránsokkal, baj van a zöldátmenettel – sorolta a problémákat.

A kormányfő azt mondta, akik a vitában részt vettek, „vérgőzös állapotban voltak”, nem akartak higgadt, nyugodt, értelmes vitát folytatni az Európa előtt álló legnagyobb kihívásokról, hanem politikai pofozkodást, balhét, csihi-puhit képzeltek el, és „nekünk rontottak”. „Amikor tízen jönnek az emberre, az a rock and roll, szóval rock and roll volt” – fogalmazott Orbán Viktor.

Közölte, nehéz helyzetben volt, mert a magyar mégis egy udvarias, nagyvonalú, jól nevelt nép, de „annyian jöttek és olyan durván”, hogy attól tartott, ha továbbra is úriembereskedik, akkor „baleknak néznek bennünket”. Ezért döntött úgy, hogy a vitába bele kell állni: „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”, mindenki megkapta, amit kellett, „néhány lángos, tasli az ott le is esett” – mondta.

A miniszterelnök azt mondta, megdöbbenve lehettek a vita miatt a magyar nézők is, akiknek egész más kép élhet a fejükben Európáról. „Mi azt hittük, hogy ott intelligens emberek vannak” – mondta, úgy folytatva, azt hitték, bár van néhány „érdekes alak” az európai parlamenti képviselők között, mégis valami európai színvonalat képviselnek.

Orbán Viktor úgy összegezte a vitát, hogy „a béka feneke alatt volt az egész”, és az számára is kultúrsokk volt.

Kijelentette: a magyarok maguk akarják eldönteni, milyen program mentén milyen kormányunk legyen. Az nem megy, hogy Brüsszelből megmondják nekünk, hogyan éljünk, és ideküldik nekünk a zsoldosainkat, akik majd ezt végrehajtják – közölte, hozzátéve: ez már volt, hogy kívülről akarták megmondani nekünk, hogyan éljünk, ettől szabadultunk meg 30 éve.

A Brüsszelből Magyarországra delegálandó, „brüsszelita kormány ugyanolyan hónaljszagú”, mint a szocializmus és a Szovjetunió

– értékelt. Elmondása szerint ezért bejelentette az ellenállást: Magyarország szembe fog szállni ezzel a brüsszeli tervvel.

Várakozásai szerint Brüsszelben ezt el fogják fogadni, mert látni fogják, hogy ezen a csatán rajtavesztenek. A nyilvánosság, a tények, az őszinteség az ilyen típusú brüsszelita szándékoknak nem kedvez – jegyezte meg. „A mi legnagyobb szövetségesünk a valóság és a nyilvánosság, és én nyíltan fogok beszélni, ha megtámadnak (…), előveszem a tényeket, és megmondom: ti kereskedtek az oroszokkal” – fogalmazott.

Orbán Viktor szerint ezért Brüsszelben is rájönnek, ez nem jó üzlet, térjünk vissza a normális európai politikához, hagyjuk békén a tagállamokat, hagyjuk békén Magyarországot.

A magyar uniós elnökség javaslatai közül kiemelte: Magyarország a 2008-as pénzügyi válság következményeit kezelő csúcshoz hasonló megoldással a határvédelem és a migráció ügyében azt szorgalmazza, hogy a schengeni zóna országai a legmagasabb szinten találkozzanak, először informálisan, aztán intézményesítve. Hozzátette: az Európai Bizottságot kihagyva, ezen a fórumon döntenének a határvédelem ügyéről és arról is, hogyan ne engedjék be a migránsokat, illetve hogyan ellenőrizzék őket.

Szerinte e testület alá kell berendelni az európai határvédelemért felelős Frontexet, amely jelenleg a migránsokat befelé szállító „turisztikai egyesületként” működik.

Úgy értékelt: Európa fordul. Kell még egy kis idő, és be fognak állni egy migrációellenes politikai vonalra, ugyanis Nyugat-Európában az emberek egyáltalán nem örülnek annak, ami a migráció kapcsán történik, a migrációba belebuknak kormányok.

A miniszterelnök arról is beszélt: csekély esély van közös uniós kiútra a versenyképességi csapdából, „nagyon távol vannak az álláspontok, ezért Magyarországnak nem is Európával, hanem magával kell foglalkoznia”, hiába adjuk mi az uniós elnökséget.

Orbán Viktor fontos gazdasági bejelentéseket is tett a rádióban. Erről itt olvashatnak.