Fotó: ShutterStock/OnePixelStudio, illusztráció
Hirdetés

„2022 novemberétől 2023 májusáig egy átláthatatlan és korrupt mechanizmus működött a külügyminisztériumban bizonyos lengyel konzulok befolyásolására a vízumkérelmek feldolgozásának felgyorsítása érdekében” – idézi a Világgazdaság Marian Banast, a NIK vezetőjét, aki hozzátette, hogy ebbe beletartozik a vízumkiadás a kérelmezők személyes megjelenése nélkül.

A Politico cikke szerint a számvevőszék vezetője megvizsgálta az előző varsói kormány Business Harbour programját, amely arra ösztönözte a szakembereket és a vállalatokat, hogy költözzenek Lengyelországba, de Donald Tusk új lengyel miniszterelnök kormánya az év elején törölte a programot. A NIK vezetője azt állította, hogy a program keretében kiadott vízumoknak „nem volt jogi alapjuk”.

A Világgazdaság emlékeztet: Orbán Viktor miniszterelnök a strasbourgi Európai Parlamentben szólalt fel szerdán. A kormányfő a magyar soros elnökség célkitűzéseit ismertette, és reagált a parlamentben elhangzott kritikákra is. „A bizottság elnök asszonya szóba hozta, hogy mennyien dolgoznak oroszok Magyarországon. A hipokrácia esete forog fenn. Magyarországon a tavalyi évben háromezer engedélyt adtunk ki, összesen hétezren dolgoznak. Von der Leyen asszony egy német asszony. Mi van Németországban? Németországban háromszázezren dolgoznak” – fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor megismételte: háromszázezer orosz, és ön vádol engem?

A miniszterelnök hozzátette: Spanyolországban százezer orosz dolgozik, Franciaországban hatvanezer orosz van – idézi fel a Világgazdaság.

Korábban írtuk

És önök Magyarországot kritizálják, a mi hétezres számunkkal. Ez fair?

– tette fel a kérdést Magyarország kormányfője.