Fotó: Bors
Hirdetés

Varga János egykori fegyveres ellenállóként és mint elítéltként, leszögezte: tiltakozik a lyukas magyar zászló politikai célú kisajátítása ellen, számolt be róla a Mandiner.

A Világszövetség elnöke azt írta, „a harcokban, a Corvin közben tevőlegesen részt vettem, tizenhat éves fejjel – amiért kaptam 13 év börtönt. Abból hat és fél évet lehúztam, betegen engedtek haza. Azt hiszem, ez engem feljogosít a tiltakozásra” – húzta alá.

Varga János felidézte, tisztán emlékszik arra, ahogyan 1956. október 23-án délután elkezdődött Budapesten a felvonulás: „akkor lehetett először látni, ahogyan ki késsel, ki bicskával kivágja a nemzeti lobogó szívéből a gyűlölt Rákosi-címert. Ettől kezdve, és azóta is az ’56-os forradalom jelképévé vált”.

Azzal folytatta, „ennek a szimbólumnak a kisajátításához senkinek nincs jogosultsága, és ezt nem szabad megengedni. Sürgessük az Országgyűlést, hogy október 23-ig fogadjanak el törvényt az 1956-os lyukas zászló védelmére!” – hívta fel a CitizenGo-val közös petíciójukra a figyelmet. Közölte, hogy egy törvény megakadályozná a politikai és kereskedelmi visszaéléseket, és biztosítaná, hogy a zászló továbbra is a szabadság és a nemzeti összetartozás jelképe maradjon.

Korábban írtuk

„Minden valamire való ember, aki szereti magyar hazáját, tiltakozni köteles, hogy senki ki ne sajátíthassa ’56 szellemiségét” – tette hozzá a Világszövetség elnöke.