Bakondi György hozzátette, az illegális migráció elhibázott brüsszeli kezelése befolyásolja a lakosság véleményét, és ez politikai következményekkel járt. Ez látható a francia, a német tartományi, a holland és a cseh szenátusi választások eredményében.

Hirdetés

A főtanácsadó kiemelte, Orbán Viktor magyar miniszterelnök javaslatának megfelelően létre kellene hozni a schengeni térség legfelsőbb szintű politikai vezetőiből álló és rendszeresen ülésező tanácsot, amely döntéseket tudna hozni a térség védelme érdekében.

Bakondi György azt mondta, egyes országok azért állították vissza a határellenőrzést a schengeni belső határaikon, mert a közbiztonság súlyos veszélybe került náluk, és nem tudtak mást tenni. Közölte: Magyarország egyedül teljesíti a külső határok szigorú őrizetét, az Európai Unió azonban súlyos bírságot szabott ki. „Arra akarnak bennünket rászorítani, hogy engedjük be az illegális migránsokat, és majd utána bírálgassuk el a kérelmüket” – fogalmazott.

Hozzátette, a bevándorlók okmányok nélkül érkeznek, és mindent megtesznek azért, hogy elkerüljék a hatóságokkal való találkozást a kitoloncolás veszélye miatt, illetve kitoloncoló határozat esetén illegalitásba vonulnak.

Korábban írtuk