A KEK külügyminiszterei szerint a jövőben is a bevándorlás jelenti a legsúlyosabb kihívást
A bevándorlási válság jelenti a jövőben is a legsúlyosabb kihívást Európa számára - értettek egyet a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) tagállamainak külügyminiszteri találkozóján részt vevők.A bevándorlási válság jelenti a jövőben is a legsúlyosabb kihívást Európa számára – értettek egyet csütörtökön a boszniai Banja Lukában a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) tagállamainak külügyminiszteri találkozóján részt vevők.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI tudósítójának telefonon elmondta, hogy a KEK külügyminiszterei arra figyelmeztettek, még nincs vége a bevándorlási válságnak, a nyomás továbbra is jelen van, és keresni kell annak megoldását.
A tárcavezető kifejtette, hogy szerinte a brüsszeli intézmények eddigi megoldási javaslatai inkább a válság mélyítése, mintsem a megoldás irányába mutattak, „tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság javaslatai hibás alapelvre épülnek”. Szijjártó Péter magyarázata szerint ez a hibás alapelv a legálisnak nevezett migráció ösztönzése, ami növeli az Európai Unió tagországainak terheit, ehelyett pedig inkább arra kellene törekedni, hogy ezek a terhek csökkenjenek.
MTI