Bakondi György hozzátette, negatívan hat az európai emberekre és gazdasági szempontból is hátrányos, hogy meg kell állni a határokon és a gyárakat és a boltokat ellátó szállítmányoknak napokat kell várakozni a határátkelőhelyeken, noha a migránsok nem ott fognak kísérletezni.

Hirdetés

A főtanácsadó elmondta, Olaszország Albániában két menekülttábort épített, és mostantól oda helyezik el a parti vizeken kimentetteket, olasz költségen ellátják őket, és ott bírálják el menekültügyi kérelmüket.

Bakondi György rámutatott, az Európai Bizottság elnöke a napokban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy kitoloncolásokra, jogszabályváltozásokra van szükség, Lengyelországban pedig a miniszterelnök jelentette be, hogy új migrációs stratégiát fognak bevezetni.

Emlékeztetett arra, hogy a migráció kezelésével kapcsolatban megváltozott az európai lakosság véleménye, ezt mutatják a holland, a francia, a német tartományi vagy az osztrák és cseh választások eredményei.

Korábban írtuk

Kiemelte, a magyar uniós elnökség keretében Orbán Viktor miniszterelnök javaslatot tett arra, hogy a schengeni térség országainak legfelsőbb politikai vezetőiből álló, rendszeresen ülésező és döntési jogkörrel rendelkező testület jöjjön létre az illegális bevándorlás kezelésére.

„Aki egyszer bejött, azt nem tudjuk kiküldeni”

– mondta Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában, és hozzátette, alapvető, hogy a kérelmeket a határon kívül kell elbírálni, és csak az jöhessen be, aki megkapta a politikai menedékjogot. Minden más esetben a határbiztonság, a belső rend és biztonság csak illúzió – fogalmazott.