„Az ellenzéki társadalom általános elkeseredettsége az egyik ok, amelynek fő forrása egyrészt a rossz kormányzás, a kormányzat arroganciája, cinizmusa, bűnei és hazugságai, másrészt az eddigi ellenzék tehetetlensége, megalkuvásai”.

Hirdetés

A képviselő szerint Magyar ugyan nagy munkát tett eddig bele a politikusi karrierjébe, de jó ütemérzékkel lépett színre a kegyelmi ügy felszínén.

„Közös érdekünk, hogy ezzel ő is tisztában legyen”.

Arra kérdésre, hogy miért volt ott Magyar októberi tüntetésén, azt mondta, hátha megvalósul, amiről beszél, „hogy tízezrek, százezrek követeljék folyamatosan és kitartóan: a közmédia legyen valóban a köz médiája, ne a kormány propagandagépezetének zászlóshajója”.

Az esemény előtt a Facebookon még támadta Magyart a diákhiteles szerződések miatt, de azt mondta, a kettő között „az ég egy adta világon semmi sem történt”.

Korábban írtuk

„Azonosak voltak az érdekeink, ami ráadásul az ország érdeke is. Minden őt érintő megszólalásban elmondtam, hogy együtt kell működni vele is, különösen, ha szintén azért küzd, hogy a jelenlegi, csak a Fidesznek kedvező médiahelyzetet és a választási szabályokat meg tudjuk változtatni. Ha ezt teszi, abban partnere leszek, hiszen – ellentétben például az LMP-vel és a Jobbikkal – képviselő urat az ellenzék részének tekintem” – mondta. A közmédiával kapcsolatban arról is beszélt, hogy a „hibrid rezsim elleni hibrid forradalom” elemeként blokád alá kellene venni azt.

A Diákhitel Központ gyanús szerződéseiről azt mondta: „Kevesebbért is tartottam már korrupcióinfót, mint amiket ő Diákhitel-vezérként aláírt”. Szerinte ha igaz, amit a KEHI is leírt, akkor az bűncselekménygyanús. Hadházy azt mondta, jót tett Magyarnak azzal, hogy felhívta a szerződésekre a figyelmet, mert ezzel az üggyel így nem lehet már megzsarolni a 2026-os választás előtt

„Ha én ilyen szerződéseket írtam volna alá valaha is, aligha vettem volna a bátorságot, hogy utána a korrupció és a NER elleni harc egyik arcának álljak

–mondta, hozzátéve, hogy szerinte az elmúlt évtizedek tanulsága, hogy időben kell beszélni „a sajátjaink gyanús, rossz, bűnös lépéseiről”.

Azt még nem tudja, hogy 2026-ban elindul-e, nem egyszerű a kérdés. „Lehet olyan helyzet, amikor érdemes elindulni, akármilyenek is a szabályok, meg olyan is, amikor teljesen felesleges. Ez ma még nem látszik. Sokkal fontosabb viszont, hogy az sem, mitől lesz más 2026, mint az eddigi, Fidesz-győzelmekkel végződő választások”. Duna Párt nem alakul, azt nem tagadja, hogy szervezkedik, de a pártalapítás nincs napirenden.

Az eredeti interjú IDE kattintva érhető el.