Forrás: Ripost
K. Zoltán (szemben, feketében) közvetlenül Magyar Péter mellett áll, „bedrótozva”
Hirdetés

Magyar Péter terelni és ködösíteni kezdett, miután kiderült, hogy az egyik testőre több évet ült börtönben csoportos rablás miatt – fogalmaz csütörtöki cikkében a Ripost, hozzátéve: információik szerint már legalább fél éve a Tisza-vezér belső környezetében dolgozik a férfi, amit számos felvétel is bizonyít.

A lap szerint tehát a csoportos rablásért elítélt testőr régóta védi Magyar Pétert, fülhallgatóval felszerelve, „bedrótozva”, meghatározó tagja annak a népes őrző-védő gárdának, amely személyi védelmet biztosít a politikusnak. A Ripost fotósai számos képen megörökítették K. Zoltánt a Tisza Párt különböző rendezvényein.

Magyar Péter közeli embere még a kétezres években vett részt egy csoportos rablásban, amiért évekre börtönbe került. Csoportos rablásért egyébként 5 és 10 év közötti büntetést szabnak ki a bíróságok.

A ma őrző-védő szakemberként tevékenykedő férfi a kezdetektől Magyar Péter egyik fontos biztonsági embere, aki Magyar szinte minden komolyabb rendezvényén jelen volt az elmúlt hónapokban. A Ripost fotóin, amelyek ebben a cikkben találhatók, jól látszik, hogy ott volt már például Debrecenben, majd a Hősök terénél vagy éppen a Várbazárnál is.

Korábban írtuk

Vagy nem érti a büntetett előélet fogalmát, vagy hülyének nézi saját híveit Magyar Péter – ez derül ki abból a reakcióból, amelyet a politikus azután írt ki közösségi oldalára, hogy a sajtó beszámolt róla: csoportos rablásért ítélték el korábban egyik testőrét. Magyar ugyanis azt mondta: „A rendezvényeinket biztosító biztonsági emberek nem rendelkezhetnének a szükséges engedélyekkel, ha büntetett előéletűek lennének.” Jogi szakértők azonban ennek kapcsán megjegyezték: az elítéltek mentesülhetnek a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. A mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és olyan munkát is vállalhat, amelyre a mentesülés előtt nem lett volna lehetősége. Tehát amennyiben bárki a kétezres években vett részt egy csoportosan elkövetett rablásban, és újabb bűncselekményt nem követett el, mostanra bizonyosan büntetlen előéletűnek számít.

Forrás: Ripost

Mint ismert, nem ő az egyetlen a törvénnyel súlyos összeütközésbe került személy Magyar Péter közvetlen környezetében. Néhány napja derült ki, hogy a Tisza Párt szervezőjét a bíróság cigarettacsempészésért előzetes letartóztatásba helyezte. A Magyar Péter körül hónapok óta szintén fontos szerepet játszó férfi ott volt az MTVA előtti, kis létszámú demonstráción, de segített az országjárás idején is. Magyar Péter több felvételen is lelkesen együtt pózolt a cigarettacsempészésért letartóztatott férfival, ám a felvételeket azóta igyekeztek eltüntetni a közösségi médiából.