Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján 2024. október 17-én
Hirdetés

A köztársasági elnök abból az alkalomból kereste fel az intézményt, hogy az egyetem egy éve indította el az újszülötteknél alkalmazott műtüdőkezeléseket.

A köztársasági elnök kiemelte: az egészségügy nem csupán lélekből jövő, de egyszerre nagyon fontos stratégiai kérdés, és egy nemzet egészségi állapota annak egészére kihat.

„Számomra mint államfő számára kiemelten fontosak orvosaink, egészségügyi intézményeink, mint nagyszülő és szülő számára igen fontos a gyermekgyógyászat” – fogalmazott.

Hozzátette, amikor egy orvos meggyógyít egy gyermeket, az egész családot gyógyítja, és a gyermekek gyógyulásával a nemzet is gyógyul. Mindez – tette hozzá az államfő – még nemesebbé teszi az orvosok szakmai és empatikus munkáját.

Korábban írtuk

Kiemelte: a 21. század számtalan mentális és fizikai kihívásával először a gyermekek találkoznak, az egészségügyben dolgozók értük és mindannyiunkért dolgoznak, amiért köszönet jár.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt: nincs nemesebb, felemelőbb pillanat, mint egy új élet világrajövetele, azonban vannak újszülöttek, akik túl korán vagy valamilyen rendellenességgel, betegséggel születnek.

Magyarországon évente 15-20 újszülött szenved olyan súlyos tüdőbetegségben, amelyen csak a műtüdőkezeléssel (ECMO) tudnak segíteni – tette hozzá.

Felelevenítette, hogy az egyetem egy évvel ezelőtt indította el az újszülöttek műtüdőprogramját, ez idő alatt mind a nyolc újszülöttnél sikeresen alkalmazták ezt az eljárást.

Merkely Béla kiemelte: ez nem sikerülhetett volna az itt dolgozó orvosok felkészültsége, áldozatvállalása és együttműködése nélkül. A program sikere a gondos előkészítés mellett sok szakma együttműködését igényli. Az ellátásban többek között intenzív terápiás nővérek, aneszteziológusok, neonatológusok, gyermekkardiológusok, infektológusok, gyógyszerészek is részt vesznek.

Mint fogalmazott: az egykori rektorok, volt és jelenlegi klinikaigazgatók, az egyetem emblematikus iskolateremtő alakjainak tevékenysége járult hozzá ahhoz, hogy a Bókay utcai klinika vezető intézmény a gyermekgyógyászat területén.

Kitért arra: az egyetem az összefogásnak és az itt tanító és oktató kiválóságoknak köszönheti, hogy a Times Higher Education legújabb rangsorában stabilan őrizi pozícióját; az első háromszáz legjobb intézmény között van a világ egyetemei közül.

Az egyetemen az oktatás-kutatás-gyógyítás hármasában nem lehet más cél, mint nyitottnak lenni, folyamatosan előre lépni és a legjobb eredményt nyújtani – hangoztatta a rektor, hozzátéve: ezzel szolgálják leginkább betegeik legmagasabb szintű ellátását, a tudás átadását és a tudomány előrevitelét.

Merkely Béla kiemelte: az eddigi sikeres műtüdőprogram arra bátorítja a klinikát, hogy a jövőben országos hatáskörben lássa el ezt a feladatot.

Szász Barbara az újszülötteknél alkalmazott műtüdőprogram vezetője elmondta, a műtüdő testen kívüli lélegeztető, keringéstámogató, a tüdő funkcióját helyettesítő eszköz.

A műtüdőt kritikus, életveszélyes állapotú újszülötteknél alkalmazzák, akiknek tüdeje nem képes ellátni feladatát – mondta.

Eddig a világon 100 ezer ember részesült ECMO-kezelésben, 34 százalékuk újszülött volt.

Elmondta: az egyetem 2022-ben kezdte meg a felkészülést az ECMO-kezelések bevezetésére, külföldi szakmai tanulmányutak során sajátították el az eszköz használatát. Az eszközt először az egyetemen 2023 májusában alkalmazták egy kislánynál, sikerrel.

A klinikán egyelőre egy műtüdőgép áll rendelkezésre, azonban Szász Barbara elmondása szerint szeretnék az eszközparkot bővíteni az esetlegesen „torlódó esetek” ellátására is.