A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén hangsúlyozta, hogy van egy világos európai politikai megközelítés, miszerint „ha liberális pártok vezetnek egy országot, akkor az tutira demokrácia, és bármi történik ott, az rendben van, ezzel szemben ha nem liberális pártok vezetnek egy országot, az azonnal nem demokrácia”.

Hirdetés

„A lengyel jogállamiság helyzetéről csak annyit tudok mondani, hogy ha itt, Magyarországon tizedennyi történne, akkor Ursula von der Leyen elnök asszony, azt hiszem, a békefenntartó csapatok küldésének előterjesztését már írná vagy íratná” – mondta.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter példaként hozta fel a kétszínűségre, hogy az Európai Parlamentben semmifajta pozíciót nem kaphatott a harmadik legnagyobb frakciónak számító Patrióták Európáért, amelynek munkájában a magyar kormánypártok is részt vesznek.

„És a kérdés az, hogy a magyar parlamentben is ezt a brüsszeli benchmarkot kellene-e követni, valóban erről szól-e a parlamenti demokrácia” – fogalmazott. „A harmadik legnagyobb erő ki van zárva mindenből. A negyedik, az ötödik nincs, de a harmadik ki van zárva mindenből” – tette hozzá.

„Szóval amikor Brüsszelből, Strasbourgból meg a bánat tudja honnan a demokráciából oktatnak minket, akkor azért azt hiszem, hogy jogos, ha mindezt kikérjük magunknak” – folytatta.