Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulóját.

Kifejtette, hogy Xavier Bettellel nemcsak a kétoldalú együttműködés kérdéseit, hanem az Európai Unió előtt álló gazdasági kihívásokat is át tudták tekinteni.

„A két ország kapcsolatait az utóbbi időben már – újra – a kölcsönös tisztelet jellemzi”

– hangsúlyozta.

Szijjártó Péter emellett rámutatott, hogy a Magyarország és Luxemburg közötti kereskedelmi forgalom volumene tíz éve alatt a négyszeresére nőtt.

„Az unió versenyképességének javítása pedig közös célkitűzésünk, ezért támogatjuk a szabályokon alapuló, mesterséges akadályoktól mentes világkereskedelmi rendszer működéséhez szükséges intézkedéseket”

– írta.

Korábban írtuk