A cikk az október 30-i Demokratában jelent meg. Lapzártánkat követően új elnököt választottak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara élére.

Fotó: Demokrata/T. Szántó György
Hirdetés

– Az utóbbi években számos közgazdász szorgalmazza a hazai kis- és középvállalatok, a kkv-k megerősítését. Ön is úgy látja, hogy ez mára elodázhatatlan feladattá vált?

– A kamarai nyilvántartás szerint a Magyarországon működő több mint egymillió vállalkozásnak több mint 90 százalékát sorolhatjuk a kkv-szektorba, azaz közel 900 ezer cégről beszélünk. Ők foglalkoztatják a munkavállalók 70-75 százalékát, ők adják a GDP több mint felét. A kisebbek jellemzően az alacsonyabb tőkeigényű kereskedelemben, a szolgáltatási szektorban és a kézműiparban működnek. Középvállalatainknak az iparban, a feldolgozóiparban is komoly súlyuk van. A mezőgazdaság, az élelmiszer- és az építőipar területén pedig kicsik és nagyok egyaránt jelen vannak. E számok mutatják, hogy a kkv-szektor kulcsszereplő a hazai gazdaságban, a magyar családok jólétében. De ugyanígy a költségvetési egyensúly fenntartása, a közszolgáltatások, például az oktatás, az egészségügy színvonalának emelése sem képzelhető el e vállalkozások befizetései nélkül. Vagyis a kkv-k helyzetét, fejlődésük lehetőségeit csak komplex módon közelíthetjük meg. Megerősítésük nem pusztán gazdasági kérdés, társadalompolitikai következményeit is könnyű belátni.

– Balliberális oldalról sokan lesajnálják a hazai vállalkozásokat. Azt vetik a szemükre, hogy nem versenyképesek a külföldi nagyvállalatokkal szemben. Van értelme az ilyen szembeállításnak?

– A világon mindenütt azt tapasztalhatjuk, hogy a kicsik termelékenysége elmarad a nagyvállalatokétól. Ez természetesnek tekinthető, hiszen a nagyok sokkal strukturáltabban és szervezettebben működnek. Külön munkavállalókat vagy szakértőket foglalkoztatnak a fejlesztés, a piackutatás, a logisztika vagy akár a pénzügyi menedzsment területén. Ez megmagyarázza, hogy a világon mindenütt nagyjából két és félszer magasabb a nagy cégek termelékenysége, mint a kicsiké. Nekünk arra kell törekednünk, hogy ezt a különbséget sikerüljön lefaragnunk. Azzal is szembe kell nézni, hogy a kicsiknek az hozhat kitörést, ha megtalálják a piaci réseket, vagy képesek egy-egy területen valami teljesen újat hozni. Ezt az alkalmazkodást és leleményességet tapasztalhattuk például a járvány idején, amikor óriási bumm következett be pl. az internetes kereskedelemben vagy a vendéglátás területén, ahol pillanatok alatt álltak át a kiszállításra.

Korábban írtuk

– Mindehhez a termelékenységjavításhoz azonban szaktudásra és újításokra is szükség lehet. A magyar kis- és középvállalatok ugyanakkor hasonlóan más uniós vállalkozásokhoz a szakképzett munkaerő hiányával küzdenek. Ezt hogyan lehet orvosolni?

– A munkaerőhiány a kkv-szektorban valóban érzékelhető. De érdemes tisztázni, mit takar pontosan a szaktudás fogalma. Hiszen míg egy nagyvállalatnál esetleg annyi szakismeretet várnak el a munkavállalótól, hogy egy munkafázisnál azt az egy részfeladatot végezze el, ami rá van bízva, addig a kisebb cégeknél sokkal komplexebb szakmai ismereteket követelnek meg az alkalmazottaktól. Tisztában kell lenniük a munkafolyamat egészével, jóval sokszínűbb munkát kell végezniük, mint például egy összeszereléssel foglalkozó globális nagyvállalatnál.

– A nagy cégek innovációs képessége ennek ellenére sokkal jobb, mint a kisebbeké. Lehetetlen felvenni velük a versenyt?

– A kutatás-fejlesztés jelentős tőkét igénylő terület. Az is tény, hogy egy-egy új találmány bejegyeztetése, piaci védelme még mindig eléggé sok adminisztrációval jár és nagyon költséges. Ha a statisztikai adatokat vizsgáljuk, azokból kiderül, hogy Európában messze a bajorországi cégek vezetnek a jogvédett találmányok terén, nagyjából százszor annyi fejlesztést jegyeztetnek be évente, mint a magyar vállalkozások. Csakhogy a levédett termékek, technológiák egy része például magyar szakemberek munkájának az eredménye. Véleményem szerint azonban a következő évek támogatási politikája e területen is hozhat javulást, és az innovációra, illetve a tudásigényes szektorhoz érkező források lefaraghatják a fejlesztések és az ezzel kapcsolatos beruházások terén tapasztalható lemaradásokat. Így javulhat e vállalati körben is a termelékenység, ami végső soron versenyképességük erősödéséhez vezethet.

– A vizsgálatok azt mutatják, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások tulajdonosi köre, menedzsmentje generációváltás előtt áll. Ezt a folyamatot is segíthetik az ígért támogatások?

– Hogyne. De tudni kell, hogy a mai cégháló gyakorlatilag a rendszerváltozás utáni években, vagyis a 90-es évek elején kezdett kialakulni, hasonlóan régiónk más országaihoz. Sokan elveszítették a munkahelyüket, és az önálló vállalkozás indítása jelentette számukra az egyetlen lehetőséget a túlélésre. Nem voltak pénzügyi vagy marketingismereteik, nem beszéltek idegen nyelveket, de a szakmájukat értették, és fel tudtak építeni egy évtizedek óta prosperáló céget. A hazai vállalkozások többsége még e generáció kezében van. A generációváltás nehézsége leginkább a mikro- és a kisvállalkozásokat érintik. Ám a százmillió forint fölötti árbevételű cégeknek is több mint fele, nagyjából 12 ezer vállalkozás küzd ezzel a problémával. Nehezíti a helyzetet, hogy a cégek legfeljebb nyolc százalékának van valamilyen terve az utódlás levezénylésére. Azok vannak könnyebb helyzetben, ahol a váltást meg lehet oldani családon belül. E körben a fiataloknak már jellemzően egyetemi végzettségük van, birtokában vannak a korszerű cégvezetési, informatikai ismereteknek, tárgyalóképes idegennyelv-tudásnak, és látnak fantáziát a saját cég irányításában. Ám vannak családok, ahol a család fiatalabb tagjai szívesebben illeszkednek be egy nagyobb vállalati szervezetbe, vagy éppen nem érdekli őket a családi vállalkozás továbbvitele. Mindent összevetve a generációváltás levezénylése van, ahol sikeres, másutt a cég végét jelenti. Ez fájdalmas folyamat mindenki számára, és nagy kihívást jelent az egész magyar gazdaságnak.

– A hírekből tudjuk, hogy a szektornak jutó tőkeinjekció egy részét a technológiai fejlesztések, az innováció és a digitalizáció támogatására szánja a kormány. De jut majd forrás arra is, hogy a középvállalatok kilépjenek a külföldi piacokra, vagy éppen megerősítsék ottani pozícióikat?

– A magyar kis- és középvállalatok előtt két út van, ha piacra akarnak lépni a határon túl. Az egyik az, hogy valamelyik külföldi nagyvállalat beszállítóiként dolgoznak. Így az általuk gyártott termékek automatikusan részévé válnak a megrendelőik exportjának. A másik út rögösebb. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar kkv-k nagyjából 800 kilométeres távolságban kötnek üzletet. Mondhatni akkora a hatótávolságuk, amennyit autóval egy nap alatt képesek elérni. Éppen ezért mondjuk Brazíliába vagy Argentínába minimális az exportunk.

– És Kazahsztánba?

– Konkréten Kazahsztánba sem sok, de folyamatosan emelkedik. Elmondható azonban, hogy az új piacok hihetetlen sebességgel fejlődnek. Ráadásul például ezek a belső-ázsiai országok átlépnek bizonyos fejlődési szakaszokat. Példát is mondok. Nekik nem kell kiépíteniük mondjuk a telefonhálózatot, mert vezetékes telefon helyett mindenki mobilt használ, azon keresztül vásárol, intézi a banki ügyeket és vesz igénybe különböző szolgáltatásokat. Ez a sajátságos fejlődési trend, és a tapasztalható középosztályosodás sokféle lehetőséget kínál számunkra is, ami középvállalataink jövedelemtermelő képességét is javíthatja.

– A tapasztalatok szerint az uniós pályázati pénzek erőn felüli költekezésre csábították a cégeket, és kevéssé hasznosultak. El lehet kerülni, hogy a beígért, hazai forrásból származó tőkeinjekció is hasonló sorsra jusson?

– Hogyne. Ebben óriási szerepük lehet az MKIK-nak és a területi kamaráknak. Hiszen a kamarában működő vállalkozói közösségeken keresztül a piaci szereplők jól ismerik egymást, pontosan tudják, mire képes és mire nem egy-egy vállalkozás. Én egyébként abban hiszek, hogy az a támogatás hasznosul, amely mellé oda kell tenni valamennyi önerőt. Mert ha a saját forintomat is kockáztatom, akkor jobban megnézem, mire költöm el a támogatásként kapott forintokat.

– Az ellenzék egyelőre hallgat, nincs ellenvetése a támogatási programmal szemben. A beharangozott béremelkedéssel kapcsolatban azonban már hallani ellenvéleményt. Ön reálisnak tartja az ígért keresetnövekedést?

– Ne felejtsük el, hogy a társadalom jövedelmi helyzete hatással van a gazdasági növekedésre. A bérnövekedés fogyasztást gerjeszt, ami a vállalkozásoknak bevételt jelent. Egy ilyen mértékű bérnövekedést szélsőségesen fogalmazva akár holnap meg lehet csinálni, százszázalékos infláció mellett. Ám a kormánynak szemmel láthatóan nem ez a célja. Ha a támogatások révén sikerül javítani a kkv-k termelékenységét, hatékonyságát, akkor a bérnövekedés eddigi trendjét tartva valóban van esély rá, hogy két-három éven belül elérjük a kitűzött célt. Vagyis az ezereurós minimálbért és az egymillió forint körüli átlagbért. Ehhez évente 10-12 százalékos béremelkedésre lenne szükség. Természetesen szem előtt tartva a legkisebb vállalkozások teherbíró képességét. Ennek ellenére úgy látom, a keresetek emelése kulcskérdés, hiszen csak akkor tudjuk itthon tartani a jól képzett munkaerőt és a fiatalokat, ha versenyképes jövedelemre számíthatnak. Az is nyilvánvaló, hogy a bérpolitikát illetően túl kell lépni azon, hogy ez a munkaadók és a munkavállalók ügye. Olyan komplex gazdaságpolitikai programot kell kidolgozni, ami biztosítja felzárkózásunkat a nyugati gazdasághoz, és egyben előnyösen befolyásolja a fogyasztást, az életszínvonalat, biztosítja a járulék- és adóbevételeket, kordában tartja az inflációt, de hatással lehet akár az árfolyam-politikára is.