A minisztérium szerint az izraeli offenzíva kezdete óta – amelyet a Hamász Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadása váltott ki – már 42603 palesztin vesztette életét, és 99795 megsebesült. A minisztérium statisztikáiban nem tesz különbséget a Hamász fegyveresei és a civilek között.

Hirdetés

Az izraeli hadsereg a Hezbollah libanoni síita milícia elleni offenzívájában több tucatnyi helységet támadott Libanon déli részén vasárnapra virradóra, különösen Nabatíje várost, ezt immár harmadszor egy héten belül az ANI libanoni hírügynökség jelentése szerint. Harci gépek hétszer mértek csapást a városra most – tette hozzá a hírügynökség.

Nabatíje polgármestere is meghalt az egyik izraeli támadásban a héten, a múlt héten pedig a város piaca semmisült meg. Az Irán támogatta Hezbollah mellett a vele szövetséges Amal mozgalomnak is jelentős befolyása van a város életére – jegyezte meg az AFP hírügynökség.

Vasárnapra virradóra azonban mintegy ötven másik dél-libanoni várost vagy falut is támadott Izrael, valamint a főváros, Bejrút két déli kerületét – tette hozzá az ANI. Bejrút déli részén van a Hezbollah központja, ezt a városrészt számtalan izraeli támadás érte már a mozgalom elleni hadjáratban.

Korábban írtuk

A Hezbollah azt közölte, hogy súlyos rakétatámadás-sorozatot indítottak vasárnap a Száfed észak-izraeli város keleti részén lévő katonai támaszpont ellen. A milícia állítása szerint már hetedszer támadta Száfedet és környékét.