Fotó: MTI/Illyés Tibor
A meghívott családok az exkluzív stadiontúra keretében megtekintik a Groupama Arénát 2024. október 20-án.
Hirdetés

A program során a gyerekek egy különleges stadiontúra után az esti FTC – Fehérvár FC labdarúgó-mérkőzést is megtekinthetik – hangzott el a helyszínen tartott köszöntőben.

Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője elmondta, hogy a múzeumlátogatás során a gyerekek számos sportrelikvia mellett megtekinthetik Albert Flórián 1967-ben szerzett aranylabdáját is. Úgy fogalmazott: valószínű, hogy a múzeum megtekintése is különleges program lesz a gyerekek számára, de az igazi élmény mérkőzésnapon ellátogatni a stadionba, az öltözőben megnézni a játékosok bekészített mezeit, felszereléseit, majd a végén kimenni a pályára.

Papp Zoltán, a Porsche Hungaria Kft. Volkswagen márkaigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a vállalat régóta áll partneri kapcsolatban a Ments Életet Alapítvánnyal, ugyanakkor minden márkának megvan a maga területe, ahol sokkal aktívabban dolgozik.

„Nekünk a labdarúgás a kiemelt terület, a Ferencvárosi Torna Clubnak hosszú évek óta szponzorációs és mobilitási partnerei vagyunk, ugyanakkor a márkának nagyon fontos a női labdarúgás támogatása, népszerűsítése is”

– mondta, hozzátéve, hogy éppen ezért a klub női focistái kísérik végig a gyógyulófélben lévő gyerekeket a vasárnapi programon.

Korábban írtuk

„Remélem, hogy ez a nap, amit a márka, a Groupama Aréna és a Fradi összerakott számukra egy olyan élmény lehet, amely segítheti a gyógyulásukat” – tette hozzá.

Kaspár Attila, a Ments Életet Alapítvány főtitkára az MTI kérdésére elmondta, az alapítvány célja, hogy segítse a daganatos vagy más súlyos betegségből gyógyuló gyerekek felépülését.

„Mivel az élmény gyógyít, ezért szervezünk rendszeresen kirándulásokat, kulturális és sportprogramokat, valamint belföldi és külföldi nyaralásokat számukra”

– emelte ki.

A főtitkár elmondta, hogy a vasárnapi programra a labdarúgást és a sportokat szerető, tizenkét fővárosi fiatal és kísérőik kaptak meghívást, akik a múzeumlátogatás után vezetés keretében megtekinthették az öltözőket, kimehettek a pálya szélére és leülhettek a cserepadokra, majd vendégül látták őket a páholyban. A nap zárásaként megtekinthetik az esti mérkőzést, majd a szponzornak köszönhetően elektromos autókkal haza is szállítják őket a meccs végén.