Megizzasztja Zelenszkij a Nyugatot

A nyár vége óta ígéri „győzelmi tervének” a bemutatását Volodimir Zelenszkij. Előbb a sajtón keresztül szivárogtak ki a nagy rendezési elképzelésekből részletek, majd szűk körben beszélt róla az ENSZ Közgyűlésén, hogy aztán elővezesse a radában és bemutassa az Európai Tanácsban. E turné csúcsa az Ukrajna segítését célzó úgynevezett ramsteini formátum ülése lett volna, a tervet azonban keresztülhúzta a Milton hurrikán floridai tombolása. Végül egy hét késéssel Joe Biden mégis ellátogatott Németországba, ám a ramsteiniak csak az amerikai választások után fognak összejönni.

Az ukrán kártyák kiterítését annak ellenére várta a világ, hogy az előzetesen megismert részletek után nagy meglepetésre nem lehetett számítani. Az már a terv bemutatása előtt kiderült, hogy az úgynevezett Zelenszkij-formulának az új helyzethez és a nyugati szövetségesek változó hangulatához igazított újracsomagolásáról van szó, a béketervről történt átkeresztelése pedig inkább csak marketingfogás. Valljuk be, Zelenszkij ehhez ért a legjobban. De azért az ukrán elit politikai érzékét sem szabad alábecsülni, hiszen a „győzelmi terv” pontjainak megfogalmazásából a vegyes nyugati fogadtatás ellenére is kiderül, hogy a Bankován nagyon is jól látják, mit akar a Nyugat hallani, és hogyan lehet ebből a helyzetből a legtöbbet kihozni.

„Erősítenünk kell magunkat, és rá kell kényszerítenünk Oroszországot, hogy minden partnerrel együtt üljön tárgyalóasztalhoz” – fogalmazta meg a terv fő célját Volodimir Zelenszkij. A szép szavak mögé nézve azonban pőre kép tárul elénk. Az ukrán szempontból egyre romló katonai helyzetben Kijev akár a feszültség növelésével is olyan helyzetet akar teremteni, amelyben a Nyugat nem tud kihátrálni mögüle. Azzal a „győzelmi” retorika ellenére az ukrán elnöki irodában is tisztában vannak, hogy ez a terv nem változtat azonnal a harctéri helyzeten, reményeik szerint hosszú távon azonban akár segíthet Ukrajnának kimeríteni Oroszországot. Így pedig már talán könnyebb lesz leülni tárgyalni. Ehhez persze mindenekelőtt több erőforrást kell biztosítani a harc folytatásához, és nagyobb mozgásteret adni Kijevnek az egyre fejlettebb nyugati eszközök használatakor. S ha már elkerülhetetlenül le kell majd ülni tárgyalni, akkor a jó eséllyel súlyos kompromisszumokat, a területvesztést el lehet takarni a NATO-tagsággal vagy valami ehhez hasonlóval. Első pillantásra a terv eléggé primitívnek és vágyvezéreltnek tűnik, ám ha belemélyedünk a részleteibe, akkor ukrán szempontból eléggé átgondolt, jó érzékkel igyekszik összesimítani a nyugati és az ukrán érdekeket, és inkább nevezhetjük ijesztőnek, amely nemcsak Oroszországot készteti akár nem tervezett válaszlépésekre, de a zsarolástól sem visszariadva Kijev nyugati támogatóit is kínos helyzetbe hozza.

De nézzük a részleteket! Zelenszkij rögtön azzal indít, hogy Ukrajnát minél gyorsabban meg kell hívni a NATO-ba. Az ukrán elnök ennek kapcsán „megértően” megjegyezte, hogy ez a jövő kérdése, ám egy éles fordulattal hozzátette azt is, hogy egy azonnali meghívás megmutatná az orosz elnöknek, hogy a geopolitikai számításai hibásak. S hogy mennyire a tagságra mint eladható geopolitikai győzelemre épít Kijev, azt mutatja, hogy Zelenszkij ezt a témát később sem engedte el. Nemes egyszerűséggel megzsarolta a Nyugatot. Emlékeztetett rá, hogy ellenkező esetben Ukrajna atomfegyver kifejlesztésével tudja csak garantálni a biztonságát. No, éppen ez hiányzik még a Nyugatnak, amely azért tisztában lehet azzal is, hogy Kijev már 2019-es megválasztása óta a tűzben tartja ezt a vasat – Zelenszkij a háború kitörése előtti napokban a müncheni biztonságpolitikai fórumon is meglebegtette, hogy Ukrajna felmondja a Budapesti Memorandumot –, és nemcsak beszél, de tényleg heteken belül képes lehet az első atombomba előállítására.

A második pont az ukrán védelem visszafordíthatatlan megerősítéséről és a háborúnak orosz mélységi területekre való áthelyezéséről szól. Ennek a pontnak van egy titkos függeléke is, és ki tudja, ebben mit kér még Kijev a nagy hatótávolságú rakéták mellett. Ez vonatkozik a harmadik pontra is, amely azt célozza, hogy helyezzenek el Ukrajna területén egy átfogó nem nukleáris csomagot a további orosz agresszió elrettentésére. Itt feltehetően alapvetően a légvédelemről van szó, de azért ne legyünk naivak, ez nehezen képzelhető el nyugati kezelőszemélyzet ukrajnai megjelenése nélkül. Talán nem véletlen, és a nyugati óvatosságot hivatott puhítani, hogy ezzel párhuzamosan ukrán kiszivárogtatásra felerősödtek a háborúba orosz oldalon belépő észak-koreai katonák megjelenéséről szóló hírek. Az ilyen lépések egyértelműen a háború eszkalációjával fenyegetnének, és oly mértékben tovább rontanák Moszkva és a Nyugat viszonyát, hogy tárgyalásokról rövid időn belül szó sem lehetne, Washington pedig a választások eredményétől függetlenül nem tudna kihátrálni az egyre élesedő proxiháborúból. Kijev éppen erre alapoz, a háború elhúzásához rövid távon elengedhetetlen anyagi támogatást és fegyvereket pedig még az új elnök beiktatása előtt szeretné megkapni.

A negyedik pont Ukrajna stratégiai és gazdasági potenciáljára vonatkozik, amelynek szintén van egy titkosított része. Azt azonban Zelenszkij kifejtette, hogy egyebek mellett Ukrajna természeti erőforrásainak – például az urán, a titán és a lítium – közös felhasználásáról van szó. Emellett Kijev az Oroszország elleni nemzetközi szankciók fokozására szólítja fel a Nyugatot, hogy aláássák a képességét az agresszió folytatására. Nem lehet nem észrevenni, hogy az Ukrajna további támogatásában óvatos republikánusok is lényegében erről beszélnek. Adnának hitelt Ukrajnának, biztosítékként azonban rátennék a kezüket az ország javaira, mindenekelőtt a stratégiai fontosságú ásványkincsekre. Megint arról van tehát szó, hogy benn tartsák az Egyesült Államokat, érdekeltté tegyék a konfliktus folytatásában. Méghozzá szó szerint mindenáron.

A háború utáni biztonsági struktúrára koncentráló ötödik pont ismét felajánlkozás az Egyesült Államoknak, és egészen pontosan azt jelenti, hogy Ukrajna tehermentesíti Európában az amerikai erőket, így biztosítja Washington befolyásának megőrzését. Persze úgy, hogy az Ukrajnának is jó legyen. Ez az elképzelés ugyanis amellett, hogy tovább erősíti a kevésbé atlanti elkötelezettségű országokkal szemben a London–Varsó–Kijev-tengelyt, feltételezi Ukrajna belépését a NATO-ba, méghozzá egy erős hadsereg megőrzésével. Mint Zelenszkij fogalmazott, Kijev nagy és tapasztalt katonai erővel büszkélkedhet, amely erősítheti a NATO-t és az európai kontinens biztonságát. Egészen pontosan elképzelhetőnek nevezte, hogy a háború után az Európában állomásozó egyes amerikai katonai kontingenseket ukrán egységekkel váltsák fel.

„Végre kell hajtanunk a győzelmi tervet, és így rákényszerítjük Oroszországot arra, hogy ott legyen a békecsúcson, és készen álljon a háború befejezésére”, összegezte Volodimir Zelenszkij, egyben konkrétan is megnevezve, hogy így 2025-ben véget lehet vetni a háborúnak. S hát ez az, amit a nyugati blokkban egyre inkább akarnak hallani. Azt persze már nem, hogy ezért áldozni kell, és akár a háború eszkalációját is kockáztatva még intenzívebben támogatni Ukrajnát. Mert erről van szó, és ezt a nyugati vezetők többsége érti is. Ezért reagáltak meglehetős visszafogottsággal a nagy „győzelmi tervre” még az egyébként elkötelezett uniós politikusok is. A csúcs zárónyilatkozatából valahogy ki is maradt ez az egész. Jó eséllyel azért, mert Brüsszelben is az amerikai választások eredményére várnak. Kijev persze megtette, amit megtehetett. Emelte a téteket, megizzasztva a nyugati döntéshozókat, akik majd a többször elhalasztott következő ramsteini találkozón mondhatják meg, meddig hajlandók elmenni az eszkalációban. Egy dolgot azonban már most kijelenthetünk, ha az ukrán ötleteknek akár a fele is megvalósul, akkor tárgyalásokra nem számíthatunk 2025-ben sem.