Milyen kapcsolat kerekedhet egy fogadásból?
Lenn délen édes éjen…
Elizabeth Doolittle és Henry Higgins a musicalirodalom legfurcsább párjainak egyike: hiszen mi köthet össze egy rémes kiejtéssel beszélő, rossz modorú virágáruslányt és egy cinikus, a szakmai teljesítményére viszont kimondottan hiú nyelvészprofesszort? Melyikük mit nyerhet és mit veszíthet a közös munkával? Csak a professzor változtathatja meg a lányt, vagy a lány is átalakíthat ezt-azt a professzorban? A My Fair Lady legújabb interpretációja októbertől Szegeden várja a nagyérdeműt.
A címet meghallva az emberek többsége a George Cukor által rendezett, 1964-es filmmusicalre gondol. Holott az az Alan J. Lerner librettista, valamint Frederick Loewe zeneszerző színpadi musicaljén alapul, amely 1956-ban debütált a New York-i Broadwayn. Sőt, valójában már az is feldolgozás volt, amely George Bernard Shaw Pygmalion című színműve, pontosabban annak 1938-as filmváltozata alapján készült…
E musical diadalmenetben hódította meg a világ színpadait. Legújabb hazai változata októbertől a Szegedi Nemzeti Színház műsorán szerepel.
A darab cselekménye közismert: Eliza Doolittle, a szegény virágáruslány azzal próbál néhány shillingre szert tenni, hogy ibolyát árul a londoni operaház előtt. Egy este egy középkorú férfi a kiejtése – a munkásosztálybéliekre jellemző cockney akcentus – hallatán pontosan megmondja, honnan származik. Az illető nem más, mint Henry Higgins, a különc fonetikaprofesszor, akinek meggyőződése: a tiszta és helyes beszéd a társadalmi mobilitás elengedhetetlen feltétele.
A férfi – kissé nagyzolva – közli a helyszínen megismert kollégájával, Pickering ezredessel, hogy hat hónap alatt még ezt a lányt is meg tudná tanítani úgy beszélni, hogy annak alapján bárki hercegnőnek nézi, de akár virágbolti eladónak is beállhat…
És mivel Eliza egyik legfőbb vágya, hogy virágboltban dolgozzon, felkeresi a hangtan tudósát, és közli vele: nyelvleckéket szeretne venni tőle. Az időközben a professzorhoz költöző Pickering pedig megjegyzi: van rá egy fogadása, hogy Higginsnek nem sikerül véghez vinnie az általa említett kisebbfajta csodát. A professzor állja a fogadást, vagyis vállalja Eliza oktatását – minek következtében mindkettejük élete megváltozik.
Hogy a professzor miért kezd kötődni Elizához, tulajdonképpen érthető: olyannyira önimádó, hogy leginkább a saját munkáját szereti a lányban. Ám hogy Elizát mi fogta meg a professzorban – ebben a goromba és önző alakban, aki sokkal inkább a gyötrője, mint a mentora, ráadásul még nőgyűlölő is –, kisebbfajta rejtély. A musical nem derít rá fényt, de egy ilyen jellegű alkotáson hiba volna számon kérni a realitás hiányát.
A darab mással nyűgözi le a közönséget. Egyebek mellett a humorával, továbbá számos fülbemászó slágerrel, melyek közül néhány – például a Csudijó, a Várj, te gaz Henry Higgins vagy a Ma éjjel táncolnék – emblematikussá vált, nem utolsósorban azért, mert a magyar szövegüket megalkotó G. Dénes György igencsak jó munkát végzett. A magyar változat talán legemlékezetesebb sora például, a „Lenn délen édes éjen édent remélsz” teljes mértékben az ő leleménye. Az angol eredetiben ugyanis az szerepel: „The rain in Spain stays mainly in the plain”, azaz: „Spanyolországban elsősorban a síkságon esik az eső.” G. Dénes György tehát olyan sort írt ehelyett, amely jelentésében eltér az angol nyelvűtől, hangtani jellemzőit viszont megtartja…
A Szegeden látható központi eleme egy áttört rácsozatú, jókora kalitka, amely a professzor lakását foglalja magába. Beszédes kialakítás: egyszerre utal a férfi külvilágtól való elzárkózására, no meg arra, hogy Eliza új életének helyszíne egyfajta kényelmes, fényűző börtönné válhat a lány számára. E megoldás viszont kimondottan szűk térre koncentrálja a játékot: néhány tömegjelenettől eltekintve a színpad jó része kihasználatlan marad.
Ottlik Ádám energikusan és látható élvezettel játssza Eliza apja, Alfred Doolittle szerepét, és képes minden negatív tulajdonsága ellenére is szerethetővé tenni ezt a munkát hanyagoló, whisky- és sörnyakaló nőcsábászt, aki meglehetősen ridegen bánik a lányával.
Az Elizát megformáló Ács Petra alakításában nem is a régi életét elhagyó és újba kezdő virágáruslány átalakulása igazán emlékezetes, hanem az érzéseiben és érzékenységében megbántott nő megjelenítése. Borovics Tamás inkább a professzor szakmaszeretetét és mizantrópiáját érzékelteti, semmint arisztokratikus eleganciáját.
De ami a cselekményt illeti: a ’64-es film kedvelői némi meglepetéssel veszik majd tudomásul, hogy a szegedi a musical azon magyar változatainak sorát gyarapítja, amelyekből egy az egyben kimaradt egy rendkívül ellenszenvesnek tűnő, ám fontos mellékkarakter, Kárpáthy Zoltán. Ez a figura a professzor egykori tanítványa, és – mivel azóta maga is fonetikus lett – jelenlegi riválisa, így Higgins egyetlen jó szót sem mond róla. A„kárpáthytlanított” verzió készítői talán attól tartottak: a nézők úgy fogják érezni, hogy darab a magyarokat pocskondiázza általában – holott erről szó sincs –, ezért a hazai közönség komfortérzetének biztosítása végett kiírták a műből ezt az alakot. Aki amúgy a Pygmalion című színműben sem szerepel, de a belőle készült, már említett ’38-as filmváltozatban már igen…
Csakhogy e húzással megbicsaklik a történet dramaturgiája. Hiszen az 1956-os musicalben – továbbá a ’64-es filmváltozatban – Kárpáthy az, aki a követség bálján felkéri Elizát, meghallgatja a beszédét, és annak alapján magyar hercegnőként azonosítja a lányt! Vagyis ő igazolja, hogy a professzor módszere valóban eredményes. A professzor, és persze Eliza diadala tehát nem teljes Kárpáthy legitimáló aktusa nélkül!
A My Fair Lady szegedi változata tehát alapvetően biztonsági játék. Jónak jó, szerethető és élvezhető, így nincs kétségünk felőle, hogy megtalálja majd a maga közönségét –, de csudijónak azért nem lehet mondani.
