Fotó: MTI/Mészáros János
Hirdetés

Závogyán Magdolna az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett ünnepségen azt mondta, 68 évvel ezelőtt a magyaroknak sikerült kivívni a világ figyelmét és rokonszenvét, a nemzet példát mutatott bátorságból és összefogásból.

„Erőnk a szabadságvágyból és az összetartozásból táplálkozott, példaképpé váltunk, a világ megállt egy pillanatra, és ránk figyelt” – tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte: a szenvedésnek, a mártírságnak és az áldozatnak ezer arca van. Az 1956-os forradalmat megelőző évek a szabadságharc dicsőséges napjai, a bosszú és a kommunista elnyomás évtizedei sokat mutattak ebből az ezer arcból – fűzte hozzá.

Mint mondta, sortüzek, kivégzések, „az igazságszolgáltatást megcsúfoló perek, sötét börtöncellák, szétszakadt családok, fájó emigráció, derékba tört életpályák, félelem és csüggedés vontak nyomasztó kupolát a szabadságért küzdő bátor nemzetünk fölé”.

Korábban írtuk

Hozzátette: mi, magyarok éberek lettünk, mert „oly sokszor próbáltak hamis dallamokkal elaltatni, oly sokszor leptek meg álmunkban, és oly sokszor vetették el álmainkat. Most mégis itt vagyunk, és ébren ugyan, de szabadon álmodhatunk – hangsúlyozta Závogyán Magdolna.

Kiemelte, annak a szabadságnak az ölelésében vizionáljuk egy erős nemzet jövőjét, amelyért 1956 ismert és számunkra névtelen hősei harcoltak. ”A történelem kegyeltjei vagyunk, szabadok és büszkék„ múltunkra, hőseinkre – fűzte hozzá.

A kultúráért felelős államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy örökségünk, értékeink tekintetében ”ma sem lankadhat éberségünk, most is nap mint nap el kell magyaráznunk a világnak, hogy sorsunkról egyes-egyedül mi magunk vagyunk hivatottak dönteni, és ebből nem engedünk„.

1956 forradalmárjainak, családjainak és az oly sokszor tépázott nemzetnek a tisztelet mellett az emelt fővel tett ígérettel tartozunk: ”megőrizzük szabadságunkat, és megteremtjük utódaink számára egy boldog és reményteljes jövő sziklaalapjait„ – hangoztatta az államtitkár.

Madari Róbert, Lakitelek polgármestere (független) beszédében azt mondta, az 1956-os hősök bátorsága örök példaként szolgál számunkra, és emlékeztet arra, hogy a szabadság és a függetlenség nem magától értetődő, hanem olyan értékek, amelyekért nap mint nap meg kell küzdeni.

Az 1956-os forradalom üzenete ma is aktuális: az akkori hősök összefogása és kitartása arra ösztönöz bennünket , hogy mindig álljunk ki az igazságért, a szabadságért, és arra tanít, hogy meg kell találni az önbizalmunkat egy nemes ügyért, félre kell tenni az önzést és a pesszimizmust – tette hozzá.

Kiemelte: az 1956-os hősök áldozata és bátorsága legyen örök példa mindannyiunk számára, és emlékeztessen arra, hogy a szabadságért és az igazságért folytatott küzdelem soha nem hiábavaló.