Fotó: MTI/Purger Tamás
Hirdetés

Deutsch Tamás azt írta, Dobrev Klára megemlékezésnek álcázott ízléstelen politikai akciót szervez az Európai Parlamentben.

„Az a Dobrev Klára, aki családjának a kezéhez ’56-osok vére tapad. Az a Dobrev Klára emberkedik, akinek a nagyapja kommunista pártvezetőként irányította az 1956 utáni megtorlásokat. A bolsevik terrort, amiben sok száz magyar forradalmárt végeztek ki, ezreket pedig bebörtönöztek” – fogalmazott.

Hozzátette, „az a Dobrev Klára akciózik most, aki nagyapjának a kommunista pártállami rendőrsége 1988-ban durva rendőrtámadást vezényelt az antikommunista ellenzék, köztük a Fidesz alapítói ellen, mert szabadon akartak megemlékezni 1956 emlékéről és az 56-os mártírokról”.

Megjegyezte, a „brutális rendőrattakban” Orbán Viktort is megverték és letartóztatták.

Korábban írtuk

„Az a Dobrev Klára akar most 1956-ról megemlékezni, akinek a férje, Gyurcsány Ferenc 2006-ban miniszterelnökként a súlyos hazugságai miatt ellene tüntető magyar polgárokra durva és törvénytelen rendőrattakot vezényelt, egész egyszerűen a saját honfitársaira lövetett” – közölte.

Deutsch Tamás szerint Dobrev Klára és az általa vezetett magyar ellenzék most az ’56-os nemzeti ügyet – „a Gyurcsányékra jellemző arcátlan hazugságokra építve” – napi pártpolitikai csatározásra akarja felhasználni.

„Az egész gyomorforgató és felháborító, minden jóérzésű magyar polgár nevében visszautasítom!” – húzta alá a politikus.

Ennyi – zárta a bejegyzést Deutsch Tamás.